Meghal Janis Joplin
2004. szeptember 13. 12:06
Hollywood-ban meghal Janis Joplin, minden idők legjobb fehér bluesénekesnője. Joplin 1943. január 19-én született Port Arhurban. 18 évesen fellázadt a kispolgári élet ellen, otthagyta középosztálybeli családját és öt éven keresztül vándorolt az országban, kocsmákban lépve fel, alkalmi munkákból biztosítva megélhetését. A hatvanas évek közepén Kaliforniában találkozott első kísérőegyüttesével, a Big Brother and The Holding Company-vel, akikkel a monterey-i popfesztiválon hatalmas sikert arattak, és azonnal szerződtette őket a Columbia lemeztársaság. 1968-ban megjelent első szólólemeze nem csak hatalmas példányszámban kelt el, de a kritikusok is felsőfokon méltatták. Nem sokkal később otthagyta az együttest, szólópályára lépett, de az önpusztító életmód hamar felőrölte. 1970-ben, a rockzene nagy gyászévében még elkészítette a Full Tilt Boogie Band kíséretében Pearl című nagylemezét, de ez már csak halála után jelent meg. Egy nappal azután ugyanis, hogy felénekelte a Me and Bobby McGee című számot, hollywoodi szobájában holtan találták. Tipikus megtestesítője volt a hippi ideálnak: Live fast, love hard, die young - azaz élj gyorsan, szeress szenvedélyesen és halj meg fiatalon. Utolsó éveiben számtalan szeretőt, napi egy liter whiskyt és töméntelen kábítószert fogyasztott, pénz mindössze 2500 dollár maradt utána. Hamvait kívánsága szerint a Csendes-óceánba szórták, a pénzt pedig barátai elitták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálbüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.