Restaurálandó remekművekből nyílt kiállítás a Szépművészetiben
2005. szeptember 15. 14:55
Korábban
Az évszak műtárgyai
Az Arab-félsziget délnyugati sarkát, nagyjából a mai Jemen vidékét a görögök és a római szerzők is Hérodotosz i. e. 5. századi elbeszélése óta mesés gazdagságúnak tudták, és már a i. e. 3. században Boldog Arábiának nevezték. A terület a fűszerek, az Afrikából érkező arany, elefántcsont, valamint India kincseinek fő szállítója volt. A dél-arábiai kultúrát, melynek szülőhelye Sába, a sivatagból bevándorló törzsek alakították ki Kr.e. 1200 táján. Az európai kultúra számára a legfrissebben felfedezettek közé tartozik az ókori Dél-Arábia hagyatéka, a tudományos ásatások csak az 1950-es években kezdődtek meg.
A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye - hagyományteremtő szándékkal - másfél évvel ezelőtt indította útjára "Az évszak műtárgya" kamarakiállítás -sorozatot. Az újszerű bemutató célja, hogy a múzeum rendszeresen a közönség elé tárja a gyűjteményben folyó munka eredményeit: egy-egy újonnan megszerzett, illetve restaurált művet, vagy olyanokat, amelyekről új tudományos eredmények születtek. Az évszak műtárgya sorozat mostani nyolcadik kiállításának kurátora Dági Marianna, a tárgyakról szóló ismertetőt Szilágyi János György írta. A szobrok november 27-ig tekinthetők meg.
(Múlt-kor/Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.