Meghal Vaszary Kolos
2004. szeptember 13. 12:06
Balatonfüreden meghal Vaszary Kolos (eredeti neve: Ferenc), Magyarország egykori hercegprímása, történész, akadémikus. 1832. február 12-én született Keszthelyen. 1847-ben lépett be a bencés rendbe, s 1855-ben szentelték pappá pannonhalmi teológiai tanulmányait követően. A rendi gimnáziumok közül Komáromban kezdte pályafutását. Alapítója volt a Kormárom-vármegyei és Komárom szabad királyi városi Történeti és Régészeti Egyletnek. 1856-61 között Pápán, 1861-1869 között Esztergomban tanított. 1867-ben történelem-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett, így ő lett a rend első okleveles középiskolai tanára. 1869 és 1885 között a győri bencés gimnázium igazgatója és a rendház főnöke volt. 1884-ben maegkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, a rend nagykeresztjvel 1891-ben tüntették ki. Pannonhalmi főapátként (1885-91) megépíttette a győri főgimnázium épületét, több új leányiskolát alapított, felújíttatta a tihanyi apátsági templomot. Nevéhez fűződik a katolikus politikai szervezetek kiépítése. 1891. október 27-én nevezték ki esztergomi érsekké. 1892-ben létrehozta a Budapesti Érseki Helynökséget, amellyel a főváros lelki életének fejlődését kívánta elősegíteni. Esztergomban kórházat és óvónőképzőt alapított. Keszthely szegényeit alapítvány segítségével támogatta. Jövedelmeinek harmadrészét adományként osztotta szét. Az egyházpolitikai küzdelmekben következetesen képviselte egyháza érdekeit. Memorandumokat szerkesztett a polgári házasság ellen, majd a törvény elfogadása után irányelveket fogalmazott meg ezzel kapcsolatban. Eközben a tudományos munkáját sem hanyagolta el, 1894-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. A tevékeny élet azonban felőrölte erejét, egyre kevésbé tudott eleget tenni társadalmi kötelezettségeinek. Szerepét fokozatosan Csernoch János kalocsai érsek vette át. Vaszary távolmaradt az 1912. évi bécsi Eucharisztikus Világkongresszustól, amivel az uralkodó nemtetszését is kiváltotta. 1912. október 27-én lemondott hivataláról, és 1913. december 1-jei hatállyal visszavonult. Ezután főként történeti kutatásokkal foglalkozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap