A háborús áldozatok döntő többsége gyermek

A nyugati világ felelőssége

Az 1990-es évek eleje óta ismert, hogy a helyi fegyveres konfliktusokban egyre növekvő számban vesznek részt kiskorúak. Ruanda vagy Sierra Leone polgárháborúi különösen hírhedtté váltak a sajátos jelenségről és az ott tapasztalható testi kínzásokról. Nyilván a történelem során sokszor, sok helyen képeztek már ki gyerekeket gyilkolásra. Ugyanakkor az elmúlt körülbelül húsz évben számuk radikálisan megemelkedett.

Peter W. Singer külpolitikai szakértő azokat a tényezőket vizsgálja, amelyek lehetővé teszik, hogy a felkelő, lázadó jellegű harci feladatokba gyerekeket vonjanak be. Legújabb könyve (Children at War) számos megdöbbentő adattal szolgál a témában. Singer szerint az erőszakos cselekedetek végrehajtására kényszerített gyerekek némelyike a 6. életévét sem éri el. A világban jelenleg zajló mintegy ötven konfliktus háromnegyedében kiskorúak is részt vesznek. Például a Sierra Leonei Forradalmi Egyesült Front egykori harcosainak 80%-át (!) a 7-14 éves korosztály adta. Az elhúzódó libériai belviszály esetében pedig mintegy húszezer gyerekről jelentették, hogy részt vett az öldöklésben. Földünkön - a szerző becslése szerint - ma 300 ezerre tehető a gyerekkatonák száma.

Az alkalmazásukat alátámasztó érvek félelmetesek: olcsók, sokan vannak, így biztosított az állandó utánpótlásuk, élethelyzetükből adódóan könnyű megszöktetni, majd kiképezni őket, hogy végül bekábítószerezve és erőszakkal átitatva a legvakmerőbb attrocitásokat hajtsák végre.

A gyerekek többségét árvaházakból és menekülttáborokból sorozzák, de sokan a lakóhelyükként szolgáló nyomornegyedet, az AIDS-et és az éhínséget cserélik le a "szebb jövő", de legalábbis a hasznosság érzése miatt.

A tanulmány egyik megrázó fejezete szerint a toborzottak harmadát jelentő lányok a felnőtt katonák szexuális vágyainak állandó kiszolgáltatottjai. Ez a szörnyű élmény is hozzájárul ahhoz, hogy később még a fiúknál is fogékonyabbak lesznek a brutalitásra.

"Nem hiszed el, mennyire izoláltak ezek a fiatalok, milyen kevéssé ismerik a külvilágot. Fegyver nélkül el sem tudják képzelni az életet" - fogalmazott egy megfigyelő még 2001 tavaszán a Washington Postnak. A helyzet azóta sem változott: "Az önfeláldozás életcél lett gyermekeink számára" - állítja Fadl Abu Hein, a gázai egyetem tanára.

A fiatalok mindenre elszánt öngyilkos-merénylőkké cseperednek a háborúban eltöltött évek során, akik gyakran nyugati "kollégáiknál" is felkészültebb harcosok. Generációjuk semmit nem ismer a törvénytelenségen és az erőszakon kívül. A háborús konflikusok végére nem sok esélyük marad a normális életre. Tanulatlanságukon a képzőhelyek hiánya miatt az állam utólag sem tud segíteni, és sokszor haza se mehetnek. Általában azért, mert a harcokban az otthonuk is megsemmisült, de az is előfordul, hogy már nem szívesen látják őket viszont. Marad tehát az utca és a drog, vagy a csatlakozás egy következő bandához.

A megoldás első lépése az amerikai könnyűfegyver kereskedelem radikális csökkentése. Hiszen hiába a számos nemzetközi konferencia, egyeztetés és tárgyalás, ha a háborúk legfontosabb eszköze, a fegyver bármikor elérhető. A nyugati világ felelőssége, hogy ezek a helyek a terrorizmus melegágyai lettek - vonja le a következtetést Caroline Moorehead, a New York Review of Books decemberi számában.