Caracalla diadalívét találhatták meg egy szerbiai szénbányában
2024. január 24. 11:20 MTI
Római kori diadalív maradványai kerültek elő egy szerbiai szénbányából, az ókori Viminacium település romjai közül, nem ez az első nagy felfedezés a területen.
Római villa rekonstrukciója Viminaciumban (kép forrása: Wikipédia / Dzumba54n / CC BY-SA 3.0)
Korábban
Korábban római kori hajóroncsokat találtak a szénbánya területén, tavaly augusztus óta viszont már az ókori város magjának feltárása folyik, így komolyabb leletekre is számítanak a kutatók – mondta a belgrádi Nova Televíziónak Misko Korac archeológus.
A diadalívet Viminacium főutcáján találták. A vizsgálatok szerint a 2. század végén, vagy legkésőbb a 3. század elején emelhették.
A kőbe vésett feliratmaradványok alapján Marcus Aurelius Antoninus császár tiszteletére készült, akit Caracalla császárként ismerhetünk.
Caracalla 198. és 217. között uralkodott, és arról vált ismertté, hogy 212-ben a birodalom minden szabad születésű lakosának polgárjogot adományozott.
A viminaciumi diadalív körülbelül 10 méter magas és 6 méter széles volt, négy oszlopra épült (tetrapylon), és egy kapuja volt.
A lelőhelyen eddig több tízezer leletre bukkantak, közöttük aranyozott, varázsláshoz használatos cserepekre, márványból és jádekőből készült szobrokra, freskókra és edényekre, valamint mintegy 14 ezer sírra.
Viminacium, amely a Belgrádtól mintegy 70 kilométerre keletre fekvő Kostolachoz tartozik, a Római Birodalom egyik katonai táborhelye, az egykori Felső-Moesia központja volt.
A rajta áthaladó út kötötte össze a birodalom nyugati részét Konstantinápollyal.
Az első emlékek a városról az 1. századból származnak, amikor már virágzó településnek számított.
A történészek szerint az 5. században a hunok elpusztították, később azonban I. Justinianus császár – stratégiai jelentősége miatt – újjáépítette, ám Viminacium lassan elpusztult.
Viminacium mára a régészek értékes lelőhelyévé vált, ám eddig a 450 hektáron fekvő ókori településnek mintegy öt százalékát tárták fel. A kutatás 1882 óta folyik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05