Bűnhődés a tengeren – a „kenyéren és vízen” éléstől az akasztásig

Az amerikai flotta a brit haditengerészettől „örökölte” ezt a módszert, maguk a britek azonban 1891-től megszüntették a „kenyér és víz” használatát. Nem úgy az amerikaiak: nemrégiben lehetett arról hallani, hogy a Japánban állomásozó U.S.S. Shiloh nevű cirkálót a tengerészek a „U.S.S. Bread and Water” névvel illetik, mivel kapitánya előszeretettel alkalmazza ezt a büntetést. A demoralizáló büntetés mára maximum három napig volt alkalmazható, régen azonban a vétkes matróz akár 30 napot is így tölthetett a hajó zárkájában kizárólag e két élelmiszerrel. Habár mai szemmel nézve kegyetlennek tűnik, az elmúlt évszázadok során kimondottan humánus megoldásnak minősült a szóba jöhető egyéb büntetésekhez képest.

Árbocra küldés

A kisebb kihágásokért a tengerészt felküldték az árboc tetejére, és hosszú ideig nem jöhetett le onnan, ehelyett bírnia kellett a csípős, hideg szelet odafent. Igen kényelmetlen büntetés volt, amely akár betegséget is eredményezhetett, azonban a tengerészek idővel hozzászoktak, hogy olvasással üssék el ilyenkor az időt.

Botozás

Az árbocnál durvább metódus volt a botozás, melynek keretében a matróz hátsóját egy tömör fa rúddal ütlegelték. A kenyérhez és vízhez hasonlóan azonban ez sem tartozott a súlyosabb büntetések közé – a 19. században, de még a 20. század elején is a kiskorú tengerészek megfegyelmezésének volt a bevett módszere. Ekkoriban a brit haditengerészethez például akár 12 évesen is felcsaphattak a fiúk. A vétkest 6-12 ütésre ítélték általában, az eszköz pedig egy vaskos, egyméteres rúd volt. Változó volt, hogy a büntetést egy elzárt helyiségben, vagy a hajón szolgáló többi kiskorú előtt hajtották végre.

„Nyírfázás”

A fiúkat a kisebb vétségekért ítélhették botozásra, mint például a reggeli sorakozón való megjelenés elmulasztása. A nagyobb kihágásokért már keményebb fegyelmezés is kijárhatott, mint például a teljes legénység előtti „nyírfázás”, azaz egy köteg nyírfaággal való fájdalmas ütlegelés. Ez 12-24 ütést is jelenthetett.

„E fegyelmező eszközöket gyakran a hajó belsejének gőzében tartották fellógatva, hogy elég hajlékonyak maradjanak ahhoz, hogy csomókat kössenek rájuk, de vannak beszámolók arról is, hogy ecetben vagy sós vízben áztatták őket használat előtt” – írja Christopher McKee „Józan és igaz férfiak: Matrózéletek a Királyi Haditengerészetnél, 1900-1945” című művében.

Korbácsolás

Mind a nyírfaágak, mind a bot elhalványul azonban a hírhedt „kilencfarkú macska” mellett. A korbácsolás gyakori büntetés volt a felnőtt tengerészek számára, azonban könnyen halállal is végződhetett. A 19. század közepéig mind a kisebb, mind a nagyobb kihágásokért kiszabhatták, és a legénység előtt hajtották végre. Az Egyesült Államok törvényhozása 1862-ben, a polgárháború idején helyezte törvényen kívül a korbácsolást a haditengerészetnél.

A „kilencfarkú macska” („cat o' nine tails”) kialakítása olyan volt, hogy végei valósággal beletéptek az áldozat hátának húsába, és a keletkező sebek könnyen elfertőződhettek. Ennek megakadályozására a tisztek gyakran dörzsöltek sót a sebekbe a büntetés végeztével, amivel további fájdalmat okoztak.

Hajó alatti áthúzás („keelhauling”)

A 17. század közepétől a 19. század közepéig az egyik legdurvább büntetés, amelyet egy matrózra kiszabhattak, a „keelhauling” (a „keel”, azaz a hajógerinc, és a „haul”, azaz vonszolni szavak összetételéből, a holland „kielhalen” kifejezés átvételével) volt. Az elítéltre egy kötelet erősítettek, amellyel áthúzták a víz alatt a hajó egyik oldaláról a másokra. A fa hajótestnek való sorozatos ütődések önmagukban is fájdalmasak és veszélyesek voltak, de a hajó víz alatti részeihez gyakorta tapadtak különféle kagylók, tengeri makkok, és hasonló, roncsolt és vágott sebek ejtésére képes élőlények. Mindeme veszélyek mellett a büntetésre ítélt matróz meg is fulladhatott a víz alatt, főként, ha a művelet többszöri megismétlésére érkezett parancs.

Akasztás

A hajón elkövetett legsúlyosabb bűnökért általában halálbüntetést szabott ki a kapitány, ezt pedig a leggyakrabban akasztással hajtották végre. A vitorlás hajókon a legkézenfekvőbb megoldás az volt, hogy a megkötözött elítélt nyaka köré erősített kötelet átdobták valamelyik vitorla keresztrúdján, és a matróz társai ezen felhúzva fojtották meg az illetőt. A tipikus, ácsolt bitófás akasztástól ez annyiban különbözik, hogy az áldozat így lassan fulladt meg, nem pedig nyaktörést szenvedett.

A deszkáról a halálba – vagy mégsem?

Az egyik leghíresebb és leggyakoribb toposz a kora újkori tengerészekkel és kalózokkal kapcsolatban, hogy kivégzendő áldozataikat a fedélzetről kinyújtott deszkán sétáltatták ki a tenger fölé, hogy aztán beleesve megfulladjanak. A jelenet számtalan könyvben és filmben előfordult már az évszázadok során, azonban nincs valódi bizonyíték arra, hogy valaha bárki ilyet tett volna.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

7. Demográfiai és etnikai változások Magyarországon a 18. századtól az 1920-as évekig
II. Népesség, település, életmód

• Szörnyű tragédia követte a várva várt boldogságot Erdélyi János életében
• Vallástól függetlenül képviseltette magát Pest előkelősége a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
• Hogyan ünnepeltek 170 éve a jászok és kunok?
• Részleges autonómiát hozott a kis kiegyezés