2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Bizarr katasztrófa: több méteres hullámokban tarolta le London szegénynegyedét a sör

2019. október 17. 13:01 Múlt-kor

A londoniak nyugodt életét 1814. október 17-én, hétfőn egy (rém)álomba illő katasztrófa verte fel: a brit főváros legnagyobb sörfőzdéjének fatartályai felmondták a szolgálatot, aminek következtében másfél millió liter „folyékony kenyér” ömlött az utcára. A „sörcunami” 9 ember halálát okozta.

Sörcunami

A Meux and Company Brewery 1810-ben a mai London központjának főútján, a Tottenham Court Roadon építette fel a „The Horse Shoe”-ra keresztelt sörgyárát. A komplexum legnagyobb tartálya 6,7 méter magas volt, benne pedig 135 ezer gallon (610 ezer liter) erjesztett barna sört tároltak.

Az ominózus nap délutánján a fából készült tartály körüli egyik vaspánt nem bírta a terhelést és elpattant. Egy órával később az egész tartály meghasadt, és olyan félelmetes erővel szabadult ki belőle az erjedésben lévő forró ital, hogy a gyár hátsó kőkerítését is játszi könnyedséggel átszakította. Miután a folyam több tartályt és egyéb tárolót is megrongált, összesen 1,47 millió liternyi sör ömlött ki az utcákra. A gyár a St. Giles szegénynegyedben állt, amely a korabeli London legnépesebb kerületének számított: a terület olcsó pincelakásaiban főként prostituáltak, nélkülözők, valamint bűnözők éltek.

Az árvíz percek alatt elérte a George Street, illetve a New Street vonalát, és többméteres hullámmal tarolta le az épületeket. Két ház azonnal összedőlt, az egyikben Mary Bamfield és négyéves leánya a szomszéd gyermekkel éppen teát készített, a fiatalok életüket vesztették. Egy másik ház alagsorában az előző napon elhunyt kétéves kisfiú virrasztását tartották, az öt hozzátartozónak esélye sem volt kijutni a föld alól, nyomban belefulladtak a habzó áradatba.

A hullámok a Tavistock Arms nevű kocsmába is betörtek, amelynek teteje beomlott, a tizenéves Eleanor Cooper csapos halálát okozva. A kutatások szerint aznap összesen nyolc ember veszítette életét a bizarr szerencsétlenségben, három sörfőzőmunkást még idejében sikerült kimenteni a habokból, a negyediket pedig a romok alól húzták ki.

Szinte azonnal beindult a katasztrófaturizmus, amely nem csupán drasztikus látvánnyal, hanem ingyen sörrel is kecsegtetett. Több száz ember indult meg edényekkel a közeli utcákból, többen pedig inni kezdték a még a távolabbi utcákban is térdig érő sört. Néhány nappal később a halálos áldozatok száma kilencre emelkedett, egy mohó londoni ugyanis alkoholmérgezést kapott.

Néhányan pénzért mutogatták a sörfolyam következtében elhunyt rokonukat, hogy el tudják őket temetni, az újságok pedig arról számoltak be, hogy még egy hónappal később is orrfacsaró bűz terjengett a környéken. A sörgyárnak 23 ezer fontos kára keletkezett – ez mai árfolyamon közel félmilliárd forint. A bíróság szerint személyi mulasztás nem történt, ráadásul a gyárosoknak sikerült visszaigényelniük az elfolyt sör után előre befizetett adókat, ez a tranzakció mentette meg őket a csődtől. A katasztrófa után a fából készült tartályokat fokozatosan felváltották a betonból készült tárolók. A The Horse Shoe Breweryt 1922-ben lebontották, ma színház áll a helyén.

2019. ősz: Forró magyar őszök
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Korabeli metszet a sörcunamiról
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!