Hét híres ember bizarr szokásai

A csillagok fényesen ragyognak innen a messziségből nézve. Ám ha közelebb kerülsz hozzájuk, elég elviselhetetlenné válhatnak. Valahogy ugyanez mondható el az egykor élt korszakos művészekről, zsenikről és géniuszokról. Sokuk meglehetősen különc módon viszonyult az élet egyes aspektusaihoz, mások valóban elragadóak voltak, ám néhányuk annyira tragikusan bizarr szokásokkal bírt, hogy hálásak lehetünk, hogy nem most élnek a szomszédunkban.

A szerencsét hozó béka

Edvard Hagerup Grieg a legismertebb norvég zeneszerző, egyes szerzeményeinek (mint például A hegyi király csarnokában vagy a Reggeli hangulat) ikonikus dallamai gyakran csendülnek fel híres reklámokban. A számos, gyakorlással és önképzéssel eltöltött óra mellett egyfajta szerencse is kell, hogy ilyen tehetséges legyél. Ám az sem hátrány, ha van egy szerencsét hozó békád, mint például Grieg esetében. Az említett békafigurát mindenhová magával vitte zsebében, és mikor inspirációra vagy bátorításra volt szüksége – például egy-egy előadás előtt – egyszerűen benyúlt hozzá és megdörzsölte. Úgy tűnik, működött.

Aki csak fehér színűt evett

A neves francia zeneszerző, Erik Satie nem csupán különc volt, hanem olykor érthetetlenül bizarr is. Nézzük például az étkezési szokásait: csupán olyan ételeket volt hajlandó megenni, amelyek fehér színűek, mint például a tojásfehérje, cukor, só, kókusz, rizs, stb. Minden egyes áldott nap 7.18-kor kelt ki az ágyból, az ebédjét szigorúan 12.11-kor kellett megkezdenie, a vacsora 19.16-kor volt szervírozva, ágyba pedig 22.37-kor került. Ezenkívül például még nagyon szerette az esernyőket, több mint száz várta őt otthonában.

A szellentés ereje

Wolfgang Amadeus Mozart a klasszikus zene arca és hangja. A drámai Requiemtől a játékos Varázsfuvoláig nincs az a skála, amelyet a korszakos zseni be nem járt. A zenetörténelem könyveinek egyik tagadhatatlan főszereplője lesz mindig. Van azonban egy kis részlet vele kapcsolatban, amit gyakran figyelmen kívül hagyunk. Mozart igen szerette a szellentős poénokat. Valójában egy kissé túlságosan is. Írt például egy darabot, amelynek hat hangját nem éppen a leghagyományosabb módon kell képezni.

A karfiol, a hangyászsün és a várkastély

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech – vagy ahogy a világ ismeri: Salvador Dalí – a festői mesterség minden fortélyának birtokában volt, a klasszikusokkal is felvette a versenyt, de talán senki sem engedte annyira szabadon szárnyalni képzeletét, mint ő; olyan csodákat és rémségeket vetett vászonra, amelyek a legtöbb embernek eszébe sem jutnak. Egyik legismertebb mondása így hangzik: „abban különbözöm a többi bolondtól, hogy nem vagyok bolond.” Élete olyan volt, mint a legtöbb festménye: olykor karfiolokkal megtöltött autóval szelte Párizs utcáit, máskor hangyászsünt sétáltatott az utcán. Talán a legbizarrabb az volt, hogy miután feleségül vette múzsáját, Galát – akivel úgy bánt, mint egy istennővel –, vett neki egy komplett várat, ahová ő maga csak akkor tehette be a lábát, meglátogatni a feleségét, ha írásbeli meghívót kapott.

Alvás nélkül

A reneszánsz legismertebb polihisztora terveivel évszázadokkal megelőzte korát: rakéta-sorozatvető, műanyag, siklórepülő, tank, tengeralattjáró, forgószínpad, gőzgép, fúrógép, önjáró kocsi, „programozott” szövőszék – mind-mind olyan találmány, amelyet kortársai kevéssé tudtak komolyan venni. A kivételes kíváncsisággal megáldott zseni a tudomány, technika és művészet terén egyaránt maradandót alkotott. Az anatómiai ismereteinek tökéletesítése érdekében rendszeresen hullákat boncoló géniusz bestiális őrületnek tartotta a háborút, ám volt üzleti érzéke, és számos hadigépet tervezett a milánói hercegnek, aki leginkább szórakoztatóművészként, muzsikusként és szobrászként alkalmazta. Úgy tűnhet, egyszerűen nincs olyan tudomány, amit ne művelt volna teljes erőbedobással. Ám mégis akad egy: ez pedig az alvás művészete. Da Vinci nem volt éppen a pihenés megszállottja, mindössze négyóránként aludt 20–30 percet.

Az az undok gazdagság

Az orosz irodalom óriása, Lev Tolsztoj a társadalom legmagasabb szegleteiből származott, birtokjövedelmeiből jelentős gazdagságra tett szert, emellett pedig jelentős bevétele volt a könyveiből is. Az Anna Karenina 1877-es megjelenését követően azonban a földesúr teljesen megváltozott. Megtagadta a gazdagságot, a nemesi létet, a társadalmi rang adta előnyöket, egy paraszti viskóba költözött a birtokán, kizárólag az egyszerű parasztok ételét fogyasztotta és a parasztság ruháit öltötte magára – durva zubbonyt, bő nadrágot magas szárú marhabőr csizmába tűrve, bőr övet és szőrmesapkát. Lábbelijeit általában ő maga készítette, habár nem sokat tudott az eljárásról. Saját maga kezdte el megművelni a földjeit, és még azt is elintézte, hogy a könyvei után neki járó jogdíjakat ne kapja meg. Szexuális absztinenciát is hirdetett, ami igen különösnek hatott úgy, hogy volt már 13 gyermeke.

Macskafarm

A Ragyogás, a 2001: Űrodüsszeia vagy a Mechanikus narancs című klasszikusok rendezőjét, Stanley Kubrickot hírhedten maximalistának ismerte meg a világ. A magánéletét tekintve igencsak visszafogott és elzárkózott művésznek azonban volt egy kevesek által ismert, gyengédebb oldala. Mégpedig az, hogy különösen szerette az állatokat. Olyannyira, hogy egy kisebbfajta állatkertet tartott otthon. Volt olyan pillanat az életében, amikor nem kevesebb, mint 16 macska élt az otthonában. A nyávogó társaság azon kevés csoport egyike volt, akiket dolgozószobájában is szívesen látott. A cirmosok mellett egyébként tartott még hét Golden retrievert és négy szamarat is.