Bebalzsamozott kedvencek – állatmúmiák az ókori Egyiptomban

2015. október 12. 08:29

Korábban

Isteni állatok

Mint látható, az egyiptomiak bizonyos állatokat isteni tulajdonságokkal ruháztak fel, és istenek földi megtestesüléseként tekintettek rájuk. A legnagyobb tiszteletnek a bika örvendett. Az ún. Ápisz-bikára kezdetben a világteremtő isten, Memphisz főistene, Ptah földi megtestesüléseként tekintettek, a későbbiekben pedig Ozirisz élő jelképe lett. Az Ápisz-bikák meghatározott külső jegyekkel rendelkeztek. Alianosz, az i. sz. 2-3. század fordulóján élt görög filozófus szerint nem kevesebb, mint 28 formai kritériumnak kellett megfelelniük: homlokukon például háromszög alakú fehér foltnak kellett lennie, nyelvükön pedig egy szkarabeusz körvonalának kellett látszania. A kiválasztott Ápisz-bikát a papok minden nap megmasszírozták, és válogatott kényeztetések közepette, saját szentélyében élte nem mindennapi életét. Néhány bika nem tudta elviselni az ősei számára még ismeretlen luxust, és a túltáplálás miatt kapott szívrohamba halt bele.

Az Ápisz-bikát halálakor egész Egyiptom siratta. A mumifikálásához szükséges 70 nap a gyász időszaka volt. A bikát Szakkarában, a Szerapeum mészkőből vájt katakombájába temették. Miután a gyászidőszak letelt, a papok azonnal az utód keresésébe fogtak, amelyet – hitük szerint – Isten jelölt ki számukra. Az egyiptomiak persze nem csak a bikára tekintettek isteni tulajdonságokkal rendelkező állatként. Kóm Ombóban és Fájjumban például a krokodilnak volt kultusza. A helyiek a nőstényeknek egyenesen jóstehetséget tulajdonítottak, mivel a Nílus – földek szempontjából kulcsfontosságú – áradásának tetőpontja fölött rakta le tojásait, hogy szárazak maradjanak. Nem csoda, hogy Szobeket, a Nílus és a termékenység istenét krokodilfejjel ábrázolták az egyiptomiak.

Az egyiptomiak sok esetben jóval gyakorlatiasabb okokból döntöttek a bebalzsamozás mellett. Úgy vélték ugyanis, az elhunytnak a túlvilágon is szüksége lehet húsra, ezért számos esetben potenciális táplálékként mumifikálták az állatokat. Olykor egész kacsák, marhalábszárak, libák és galambok hevertek a halottak mellett. A húsokat először besózták, majd kiszárították, végül vászonba pólyálták. Tutanhamon esetében biztosra mentek: a fáraó mellett 14 ládányi állatmúmiát találtak a kutatók.

Voltak azonban, akik egészen máshogy viszonyultak az állatokhoz, és úgy gondolták, táplálék helyett sokkal inkább hűséges társa van szükségük a túlvilágon. Az I. dinasztia fáraói mellé a i. e. 3. évezred elejétől kezdve oroszlánt, kutyát és szamarat is temettek az abüdoszi sírkamrákba. De nem csak a királyok próbálták elkerülni ily módon a túlvilági magányt. A brit régész Flinders Petrie 1902-ben tárta fel egy egyiptomi pap, Hapi-men sírját, akinek a lábainál egy bebalzsamozott kiskutya feküdt. Bár a mai kor embere már szinte minden szempontból másként tekint az állatokra, mint az ókori egyiptomiak, egy Hapi-menéhez hasonló társat talán mi is elfogadnánk a túlvilágra.

előző oldal 3 / 3