Barlangba rejtették a románok az aranyukat 1944-ben az oroszok elől
2016. július 27. 12:01 MTI
A Román Nemzeti Bank több mint 200 tonnás aranytartalékát megmentő II. világháborús titkos akciónak állít emléket egy új, kedden megnyílt múzeum Romániában. A román hatóságok a jegybank akkori vezetőségének kezdeményezésére rejtették el a kincset, mert féltek, hogy az is az oroszok kezére kerül, akárcsak az I. világháború idején 93 tonna román arany.
Korábban
A múzeum alapítását Mugur Isarescu, a román jegybank kormányzója kezdeményezte 2007-ben. A létesítmény az 1944 és 1947 közötti, Neptun fedőnevű titkos akciónak kíván emléket állítani, amelynek során a román hatóságok több mint 200 tonna aranyat menekítettek az oroszok elől a dél-romániai Tismana kolostor mellett lévő barlangba. A múzeumot ugyanabban a barlangban rendezték be, ahol elrejtették az aranyat.
A román hatóságok a jegybank akkori vezetőségének kezdeményezésére rejtették el a kincset, mert féltek, hogy az is az oroszok kezére kerül, akárcsak az I. világháború idején 93 tonna román arany. A román hadsereg felügyeletével 1944. július 11. és 22. között szállíttatták a tismanai kolostorba azt a több mint 4 ezer ládát, amely a rudakból és pénzérmékből álló 215 tonna aranyat tartalmazta. A román jegybank vezetősége ugyanazon év szeptemberében döntött úgy, hogy a kincset a kolostorhoz tartozó barlangban rejtik el, mert ott nagyobb biztonságban van.
Az arany ennek a titkos akciónak köszönhetően maradt Romániában, 1947-ben szállították vissza Bukarestbe. A Neptun akció ötven évvel később vált publikussá, így csak ezt követően kezdődhetett el a történtek feltárása a jegybank archívumában levő dokumentumok alapján, amelyek a most megnyílt múzeumban is megtekinthetők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap