Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
2021. április 27. 12:55 Ligeti Dávid
Korábban
Mustárgáz és társai
Az yperni támadással Haber ‒ a szó majdnem legszorosabb értelmében ‒ kiszabadította a szellemet a palackból, és a konfliktus lényegében egy vegyi háborúvá is alakult.
1915 tavaszán az antant néhány hét leforgása alatt sikerrel fejlesztett ki gázmaszkokat, amelyek a kezdeti vegyvédelmet biztosították ‒ a németek már a háború kezdetén rendelkeztek ilyenekkel. A harci gázt hamarosan az antant is használni kezdte, a korábban említett időjárási adottságok kihasználásával. A közvetlen károsító hatások mellett a gázokat mesterséges ködök létrehozására is használták, amely elősegítette a támadó hadműveletek végrehajtását.
A légzőszervekre ható fojtógázok mellett hamarosan megjelentek a mustárgázok is, amelyek elsősorban a bőrfelszínt roncsolták. Ez még a klórgáznál is alattomosabb fegyver volt: elsősorban a szabad levegővel érintkező bőrfelületeken hatott, de még a ruhán keresztül is tudott roncsolni. Ráadásul a tünetek sokszor csak órákkal a támadás után jelentkeztek.
A háború folyamán mintegy húszfajta harci gáz bevetésére került sor, 1917-től pedig a legtöbb gázvetés során kombinált támadást hajtottak végre, vagyis egyszerre vetettek be a bőrt irritáló, illetve a légzőrendszert károsító vegyületeket.
Az előbbiek általában elviselhetetlen viszketést okoztak, amelynek hatására általában el kellett mozdítani az arcról a gázmaszkot, ezt követően pedig a fojtógázok fejthették ki hatásukat. A korabeli gázmaszkok ráadásul nem nyújtottak százszázalékos védelmet: számos típus egy-két ‒ gázzal fertőzött ‒ óra elteltével már nem működött megfelelő hatékonysággal, így ismételt gáztámadások esetén is adódhattak mérgezések.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap