Bár aprólékosan előkészítették, véres kudarc lett a híres „nagy szökés” végeredménye
2021. augusztus 16. 08:41 Múlt-kor
Korábban
Biztosra menni
A járatok bejáratait a foglyok igyekeztek feltűnésmentes helyeken kialakítani. A „Tom” alagút az egyik barakk egy sötét sarkából indult nyugati irányba, egy tűzhely kéménye mellett. Ezt a járatot felfedezték az őrök, és dinamittal beomlasztották.
A „Dick” bejárata egy mosdó vízgyűjtő gödrében volt elrejtve, ez a járat rendelkezett a legbiztosabb csapóajtóval. A „Tom” járattal megegyező irányba haladt – a foglyok úgy gondolták, erre az épületre biztosan nem fognak gyanakodni a németek, mivel igen messze volt a kerítéstől.
Végül a tábortól nyugatra lévő erdőt, ahol a felszínre kellett volna érnie, a tábor bővítése keretében kiirtották (a tábor e részén szállásoltak el később amerikai foglyokat). Innentől a Dick tárolóhellyé vált, ahová törmeléket, földet és fontos tárgyakat, például hamis dokumentumokat rejtettek.
A „Harry” alagutat a másik kettőtől eltérően észak felé kezdték el kialakítani. Ez az adminisztrációs épület és a gyengélkedő alatt is áthaladt, bejárata pedig egy tűzhely alá volt rejtve. Ezt az alagutat nem fedezték fel a szökési kíséretig az őrök, így a foglyok ezen haladtak át.
Miután a kísérlet során felfedezték, feltöltötték homokkal és szennyvízzel, majd cementtel zárták el bejáratait. Az alagutak mindegyikét körülbelül 10 méter mélyre ásták le függőlegesen, mielőtt elkezdtek volna velük vízszintesen haladni. Bushell és társai tudták, hogy az ilyen típusú szökések megakadályozása céljából a németek mikrofonokat helyeztek a föld alá, hogy érzékelhessék az esetleges alagútásást, e mélységben azonban ezek már nem jelentettek fenyegetést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.