Az orvosok nem tudtak mihez kezdeni az amerikai polgárháború traumatizált katonáival

Elveszett elmék

Az amerikai polgárháború hadviselése nagyjából félúton járt a napóleoni háborúk és az első világháború között. Utóbbival szemben ekkor a tüzérségi tűz kisebb szerepet játszott. A harcokat főleg szoros alakzatban végrehajtott manőverek, és viszonylag közelről leadott sortüzek jellemezték. Csakhogy a napóleoni háborúk korszakához képest a fegyverek hatékonyabbak és fejlettebbek lettek, mint a korábbiak, így a háborúba vonuló katonáknak tömegesen kellett találkozniuk a legközelebbi bajtársaik halálával.

Owen Flaherty a fiát és a feleségét hagyta hátra, hogy csatlakozzon a 125. illinois-i gyalogezredhez. A fennmaradt forrásokból egy nyugodt és könnyed ember képe bontakozik ki előttünk, aki szívesen osztotta meg az örömét és az italát a társaival. Owen Flaherty azonban a négy napig tartó, Stone Rivernél 1862. december 31. és 1863. január 3. között lezajlott ütközet után alaposan megváltozott.

Mogorvává vált, és a feljegyzések szerint gyakran küzdött rémálmokkal. Ezt csak fokozta egy 1864 májusában átélt tüzérségi zárótűz a georgiai Resacánál, Órákon át bolyongott, egyedül aludt és evett, valamint gyorsan dühbe gurult. Egy alkalommal járőrözés közben átrohant a táboron, és lövöldözni kezdett a nem létező ellenségre.

Hazatérése után sem jött helyre, elveszítette az állását, miután nem tudott koncentrálni, a családja félelemben élt a gyakori dühkitörések miatt, amelyek következtében a rendőrség is többször kivonult a férfihoz. Később az indianai őrültek házába került, ahol akut mániával kezelték, de miután az állam ekkoriban nem gondoskodott ezekről a betegekről, szegényházba került, és alighanem ott is halt meg.

John Hildt káplárt Michiganből az ún. virginiai hétnapos csatában (1862. június 25–július 1.) lőtték meg a jobb karján, ám az orvosok nem tudták megmenteni, és a vállánál levágták. A súlyos vérzést és a fizikai fájdalmakat túlélte, ám a nem látható sebeket már nem tudta kiheverni.

A korábban semmilyen mentális betegséggel nem küzdő Hildtet a washingtoni állami őrültek házában helyezték el. Ott visszahúzódó és apatikus maradt, bár néhányszor felizgatta magát és megütötte a többi beteget. Végül 1911-ben, csaknem fél évszázaddal azután halt meg, hogy önként jelentkezett a harcokba.

1. Modern háború, modern bajok?
2. Elveszett elmék
3. Járványos harcok
4. Találkozás a betegséggel

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Kádár

• Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
• Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
• Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Negyven éve mutatták be az István, a királyt
• Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?