Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
2018. február 16. 13:51 Csernus Szilveszter
Korábban
Trianon rugalmas határai?
A trianoni határok Népszövetségi Tanács általi módosítása 1924. február 15-én lépett hatályba: aznap írták alá a két állam kijelölt illetékesei a helyszínen az átadási iratokat. A kormányzó és a kormány képviseletében jelen lévő dr. Sztranyavszky Sándor Nógrád- és Hont-vármegyei főispánt és a bevonuló zenész-bandériumokat üdvrivalgás fogadta.
Krepuska professzor elégedetten vendégelte meg a városba érkező félszáz prominens személyt. A somosi Krepuska-kastélyban vacsorázók ekkor örömükben egymillió koronás adományt bocsátottak a falu templomorgonájának felújítására. Magyarország így 1924-ben néhány bazaltbánya használati jogával, 15 km²-nyi területtel és kétezer-ötszáz lélekkel gyarapodott, akiknek 97%-a volt magyar anyanyelvű.
Hosszas huzavona után mégiscsak bebizonyosodott, hogy a trianoni határok nem kőbe vésettek, amit nemcsak a nyugat-magyarországi visszacsatolások, hanem a Salgótarján környéki határrevízió sikeressége is megmutatott. De bármilyen örömöt is okozott a döntés, a húszas évek komor hangulatán ez mit sem változtatott. Talán ezért is merült feledésbe a nógrádi határrevízió, egészen a kilencvenes évekig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap