Az örök élet titkát is kutatták a középkori alkimisták
2022. november 7. 18:02 Múlt-kor
Korábban
Misztikus köd
Az alkímia mesterei a tudományukat igyekeztek különféle misztikus fogalmakba burkolni, hogy azt csak a beavatottak értsék. Az anyagoknak választott nevek, például az élet vize, vagy a bölcsek köve. A kémia, a filozófia és a teológia keverékéből szinte egy új vallás jött létre, a szimbólumait olyan mozgalmak is használták, mint a szabadkőművesek vagy a rózsakeresztesek.
Az aranycsinálásnak például lehet egy olyan allegorikus olvasata is, hogy az alkimistának saját magának kell megváltoznia, azaz a hitvány emberből valami nemessé alakulnia. Mindez ismerős lehet a keresztény teológiából, az egyházi állásponttal szemben gyakran védekeztek azzal, hogy csak Isten munkáját végzik.
Az alkimisták rendszerint kriptikus szimbólumok mögé rejtették receptjeik tartalmát, hogy a be nem avatott személyek ne tudják őket értelmezni
Persze az általuk használt fogalmak a latin mellett főleg a görög és az arab nyelvből eredtek. Utóbbira jó példa az alkohol, amely a középkori latin közvetítésével az arab nyelvből érkezett, amely eredetileg szubsztanciát, bárminek a tiszta lényegét jelentette, beleértve a folyadékokat is.
A felhasznált anyagokat gyakran ruházták fel misztikus tartalomra utaló nevekkel. A Holdköpet, Saskő, Napszív, stb. olyan nevek, amelyek egy alkimista leírásban bármikor előfordulhatnak. Ezek az elnevezések jól megmutatják számunkra azt, hogy az alkimisták felfogása szerint minden egyes általuk használt összetevőnek van egy anyagi világon túli része.
Ezek a mai fül számára furcsán hangzanak, de ezek az anyagok olyan tulajdonsággal bírtak, amelyek az adott csillagra, állatra, növényre vagy ásványra jellemzőek. Itt nem elsősorban a külső tulajdonságra kell gondolni (bár olykor ez is szempont volt), hanem a fentebb említett négy őselem valamiféle hozzájuk hasonlatos keverékére, amelynek révén például egy holdkő felvehette a Hold tulajdonságait.
Az alkimisták egyik fő törekvése a Magnum opus létrehozása. A latin kifejezés jelentése Nagy mű, és azt a folyamatot értették alatta, amely alatt a „prima materia” segítségével előállítják a bölcsek kövét. Ez egy négy fázisból álló művelet, amelynek során a felhasznált anyagok színében, megjelenésében és minőségében változást idézünk elő. Más szerzők, így a korábban említett George Ripley, akiről úgy tartották, hogy birtokában volt az aranycsinálásnak és a bölcsek kövének, tizenkét fázisra különítette el az eljárást.
Mindez nemcsak az edények és fiolák felett létrehozott transzmutációt jelentette, de egyfajta személyes és lelki változást is, amelynek során az alkimista közelebb kerülhetett a tökéletességhez és az egyensúlyhoz. Utóbbi folyamatot elsősorban a hermetikus hagyomány hatására tételezték fel.
Az örök élet, illetve az arany előállításának titkait kereső alkimisták önkéntelenül is bővítették koruk tudományos ismereteit
A kémia tudománya aztán lassan elkezdte eloszlatni az anyagok természete köré vont miszticizmust. A francia Lavoisier (1743 – 1794) volt az, aki megállapította, hogy az elemek nem alakíthatóak át. Bár számos olyan anyagot sorolt az elemek közé, amelyek valójában nem azok, ő jött rá arra, hogy az őselemnek tekintett levegő további elemekből áll, és ő bontotta először a hasonló státusszal bíró vizet is oxigénné és hidrogénné. A kémia szép lassan valódi, miszticizmus nélküli tudománnyá vált, az alkímia pedig lassacskán elhalt, visszaszorulva az ezotéria világába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.