Kardcsapás helyett tőrdöfés: az olimpia, amelyen a vesztes országok nem vehettek részt
2021. április 20. 08:40 Múlt-kor
„A mi magyar címertől ékes atlétáink nem mehetnek a jövő év tavaszán olimpiai babért szedni Antwerpenbe és vívóink — a világ legjobb vívói — sem védhetik meg Stockholmban szerzett olympiai bajnokságukat. Gyűlöletből, konokságból és tipikus John Bullra valló kíméletlen haszonlesésből olyan védőgyűrűt húzott az angol sport Antwerpen, az antwerpeni olympiász köré, hogy a magyar sport csak a távoli szemlélője lehet az 1920 nyarára tervezett belga olympiásznak” – számolt be 1919 decemberében csalódottságát és dühét alig leplezve a Sporthírlap újságírója. A százegy évvel ezelőtt, 1920. április 20-án kezdődött VII. nyári olimpia az első világháborúban győztes nagyhatalmak döntéséből kifolyólag a vesztes államok sportolói nélkül indult.
Korábban
Csonka olimpia
Már az 1896-os athéni olimpia vontatott előkészületei során felmerült Magyarország esetleges szerepvállalása a játékok megszervezésében, ám végül a görög főváros segítséget kapott egy dúsgazdag kereskedőtől, így a modern idők első nyári olimpiai játékát ókori elődeinek otthonában sikerült megrendezni.
Budapest pályázott az 1916-os, valamint az 1920-as olimpia megrendezésére is, végül előbbit Berlin kapta, az utóbbira azonban sikeres jelöltként nevezett a magyar főváros. A világháború, amely előtt nem született végleges döntés, azonban mindent megváltoztatott.
Az 1916-os VI. olimpia elmaradt, a négy évvel későbbi játékokat pedig az uralkodó politikai felfogás szerint – amely a sportdiplomáciába is sikerrel begyűrűzött – nem tarthatta vesztes ország, így a néhány évvel korábban még biztos befutónak tűnő Budapest helyett végül a belgiumi Antwerpen kapta a rendezés jogát. (Pedig a magyar sportvezetők még 1916-ban is meg voltak róla győződve, hogy négy évvel később Budapestre érkeznek a világ legjobb sportolói.)
A megcsúfolt olimpiai mozgalom 1919-ben ugyanakkor kapott még egy politikai pofont: az első világháború kitöréséért bűnösnek kikiáltott Németország mellett a többi vesztes országot, vagyis Ausztriát, Magyarországot, Bulgáriát és Törökországot is kizárták az olimpiáról, de nem vehetett részt az egymással háborúzó Lengyelország és Szovjet-Oroszország sem. (A német sportolók egyébként az 1924-es olimpiára sem utazhattak el.)
A modern olimpizmus atyja, Pierre de Coubertin mindent megtett, de még ő sem tudta távol tartani a politikát a sporttól, amire viszont maguk az ókori görögök képesek voltak, hiszen Hellász lakói az olimpia idejére letették a fegyvert.
Maga a helyszín megválasztása sem volt mentes a hatalmi nyomástól, Antwerpen, pontosabban Belgium azért tudott győzni a még versenyben lévő francia Lyonnal szemben, mert egy, a háborúban sokat szenvedett kis országnak számított. Egyébként pont ezért sem volt túl jó választás: hiányzott a hasonló események levezénylésében szerzett szakmai tapasztalat, a háború során elszegényedett az állam, ráadásul nézőközönséget is csupán ingyenjegyekkel tudott szervezni, hiszen a belgák közül kevesen engedhették meg maguknak a jegyvásárlást.
Igen rövid ideje volt a városnak eltüntetni a háború maradványait és felhúzni a játékokhoz szükséges infrastruktúrát. Az atlétikai stadiont nem is tudták időben befejezni, az itt versenyző sportolókat például összecsukható ágyakon altatták.
Sokak szerint különösen álszent volt az ünnepélyes megnyitón a galambreptetés, valamint az első ízben felvont ötkarikás lobogó is, ugyanis az első szimbólum a békét, a második pedig a kontinensek és országok összetartozását jelképezi, melyet nehezen lehetett összeegyeztetni hét ország sportolóinak kizárásával, akiknek többnyire az volt a bűnük, hogy hazájuk nem az első világháborút lezáró győztesek táborában kapott helyet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap