Az ókori Róma ketchupjának szállítása közben süllyedt el az olasz partoknál megtalált hajó
2015. december 16. 11:05
Olasz régészek a Ligur-tenger partjai közelében egy több ezer tárolóedényt rejtő hajó maradványaira bukkantak. Az agyagkancsókban az ókori Róma ketchupját, az ételeknek különleges ízt kölcsönző garumot tárolták.
Korábban
A garum az ókori Rómában igazi csemegének számított. A szósz a mai Spanyolország és Portugália területén hatalmas mennyiségben gyártották. A garum tárolására használt amforákat rejtő roncsot az észak-olaszországi Alassio közelében, mintegy 200 méter mélyen találták meg a kutatók. A víz alatti régészek úgy vélik, hogy a hajó hossza egykoron mintegy 30 méter lehetett, és az i. sz. 1-2. században építhették.
A tengerfenéken fekvő agyagkorsók, amelyekben egykor az apró tengeri halak zsigereiből és véréből készült pikáns ételízesítőt tárolták, manapság a halak búvóhelyeként funkcionál. „A korsódomb méretéből arra következtetünk, hogy a hajó 2-3000 amforát, vagyis agyagkorsót szállíthatott” – mondta el a liguriai régészeti felügyelőség víz alatti régészettel kapcsolatos technikai részlegének koordinátora, Simon Luca Trigona, akinek csapata az olasz csendőrség búvár részlege segítségével lokalizálta a roncsot, amelynek létezéséről egy helyi halász két évvel ezelőtt értesítette a hatóságokat.
Miután a roncsot azonosították, a kutatócsoport egy távvezérelt eszköz segítségével felhozott a víz alól egy agyagkorsót. Ekkor derült ki, a korsó alakja – amely ugyanolyan, mint a többi tenger fenekén fekvő tárolóeszköz – alapján, hogy olyan tárolóeszközről van szó, amelyet kizárólag garum tárolására használtak. Az ókori Róma édes-savanyú íze miatt rendkívül közkedvelt ketchupját, a szinte minden étel elfogyasztásánál felbukkanó garumot sok esetben a drága só helyettesítésére is használták.
A hajó utolsó útján valószínűleg a garumgyártás fellegvárának számító, az Ibériai-félsziget déli részén fekvő Cádizból indult útnak Róma felé. A kutatók a tengerfenéken talált néhány, a Tiberis mentén készített, bor tárolására használt korsóból (amelyben feltehetően a legénység italát tárolták) arra következtetnek, hogy a hajót Rómában gyártották. Trigona szerint ez az első olyan szállítóhajó, amelynek köszönhetően kiderült, hogy a rómaiak nem csak a hagyományos, Baleár-szigeteken és Korzikán keresztül vezető úton közlekedtek Dél-Spanyolország és Róma között. A kutató szerint a kapitány és a legénység feltehetően rossz időjárási körülmények közepette hajózhatott a partok mentén. A közel kétezer éves hajó egyike annak a mindössze öt római roncsnak, amelyet a régióban a tenger mélyén találtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.