Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
2024. február 24. 10:35 Németh Máté
Korábban
Fogságban a király
A francia király Madrid városában nyolc hónapig volt fogságban. A békeszerződés értelmében le kellett mondania a milánói hercegségről és Nápolyról.
Mielőtt azonban megesküdött volna, hogy nem háborúzik többé, írásba adta, hogy kényszer hatása alatt cselekedett, tehát fogadalma nem érvényes.
Kiszabadulva azután újabb hadjáratokat indított az itáliai befolyásért. A konfliktusokat végül 1559-ben a cateau-cambrésis-i béke zárta le, amely szentesítette a spanyol fennhatóságot Itália nagy részén, így a franciák kiszorultak a térségből. A békekötést már egyik uralkodó sem élhette meg, V. Károly 1558-ban, I. Ferenc 1547-ben halt meg.
Ruprecht Heller: A paviai csata (1525)
A lovagi kultúra a maga szokásaival együtt a paviai csata után nem veszett el, hosszú évekig még lovagi tornákat is rendeztek. A nemesség jelentős része továbbra is kedvelte a katonai hivatást, de ezt már nem a felettesére nem hallgató, magát a harctéren is úrnak érző lovagként, hanem hivatásos katonaként tette.
Az újkorban a „lovag” kifejezés legtöbbször azt jelentette, hogy az illető tagja valamely uralkodó által alapított lovagrendnek, a cím így lassanként állami kitüntetéssé kezdett válni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.