Az „Isten keze” – Diego Maradona útja a csúcsra és vissza
2018. június 22. 16:54 Múlt-kor
Minden idők legkiválóbb focistájaként tartják számon, egy élő legenda, akinek tiszteletére több országban is szobrot állítottak. Egy argentin nyomornegyedből jutott luxuskörülmények közé – egész életét is csupa szélsőségek jellemzik. Ám a diadal túl hirtelen érkezett a számára, s a csúcsról fölfelé már nem vezet út. A sikereket bukások, a dicsőséget szégyen követette, de karrierjével mindörökre beírta magát a labdarúgás történetébe.
Korábban
Gyöngyszem a sárban
Diego Armando Maradona 1960-ban született Argentínában, a Buenos Aireshez közel fekvő Lanús városában. Három nővére után első fiúgyermekként érkezett a családba, őt két öccse követte. Az így nyolctagúra bővült család nap mint nap a megélhetésért küzdött, sokat kellett nélkülözniük: „szinte semmim sem volt, de azt a keveset, ami nekem jutott, nagyon értékeltem” – emlékezett vissza évekkel később életének kezdeti, nehéz időszakára a futball-legenda. A hatalmas nyomor közepette az ő, és a hozzá hasonló fiúk egyetlen szórakozási lehetősége a labdarúgás volt, amely rövid időre feledtetni tudta velük napi gondjaikat.
Maradona hamar kitűnt páratlan tehetségével a társai közül, így már tízévesen az Argentinos Juniors gyerekcsapatában rúgta a bőrt. Összesen 136 veretlen meccset játszott velük, majd 1976-ban, tíz nappal tizenhatodik születésnapja előtt átvették az argentin labdarúgóklub felnőtt csapatába. Akkor még a 16-os mezben lépett pályára, s bravúrjaival, nagyszerű játékával már első alkalommal teljesen elképesztette a szurkolókat. 1977-ben a nemzeti válogatottba hívták, egy Magyarország ellen vívandó barátságos mérkőzésre, '78-ban pedig csak fiatal kora miatt csúszott le a lehetőségről, hogy részt vegyen a labdarúgó-világbajnokságon. Az Argentinos Juniorsban töltött öt évad alatt 167 mérkőzésen vett részt, 115 gólt rúgott, s az utolsó két évben a gólkirály címet is kiérdemelte. 1981-ben a kontinens egyik legnagyobb klubja, a Boca Juniors szerződtette le, s még ugyanebben az évben argentin bajnok lett. Ekkoriban kapta meg a később legendássá váló 10-es számú mezét is.
Hamar világossá vált azonban, hogy nagy presztízse ellenére a nemzeti labdarúgóklub komoly finanszírozási problémákkal küszködik, ezért a következő esztendőben a váltás mellett döntött, s leszerződött az FC Barcelonához. Európában a karrierje továbbra is felfelé ívelt, a váltás mégsem volt túl sikeres, mivel az ifjú bajnok nem tudott teljes mértékben beilleszkedni a spanyol csapatba. Az egyik mérkőzésen az ellenfél játékosa súlyos sérülést okozott neki, pár hónappal később pedig, egy másik meccsen kialakult tömegverekedésben játszott központi szerepet. Három hónapos eltiltás után, 1984-ben átigazolt az SSC Napolihoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap