Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget

2020. február 26. 16:19

A sport szerelmesei sem vonhatták ki magukat a Városliget vonzerejének hatása alól. Számtalan sportág képviselői választották a Ligetet az elmúlt kétszáz évben versenyek, bemutatók, edzések színhelyeként. Ünnepi rendezvényeken, sportnapokon, fesztiválokon, majálisokon a sport mindenféle változata bemutatkozott, ha másképp nem, ideiglenesen kiépített játéktereken.

Korábban

A próbálkozások nagyrésze alkalmi nekibuzdulásnak bizonyult, néhány sportág viszont meggyökerezett és tartósan otthonra talált a Ligetben. Mindenekelőtt a téli sportok közül a korcsolyázás különféle szakágai honosodtak meg a befagyott tavon, majd a műjégen. A másik nagy csoport a technikai sportoké: a gyorsasági autó- és motorversenyzők évtizedekig száguldoztak a Liget útjain. A lovaglás, futás, kerékpározás és a különféle labdajátékok hívei is gyakori látogatói voltak a Ligetnek, bár versenyeiket nem itt rendezték, hanem nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas, a szabályoknak megfelelően kiépített pályákon. Ezek közül több – például a lóversenytér és a kerékpárstadion – a Liget közelébe települt. Ha fellapozzuk a ligeti sportélet 2. világháború előtti történetét, sok érdekességre, az egykori sportbarátok máig ható, remek kezdeményezéseire bukkanunk.

Lovaglás

A Városliget történetének első korszakában, a 19. században a sportemberek döntő részben az arisztokrácia és a katonai elit köréből kerültek ki. Ekkoriban a lovassport számított a legnépszerűbb sportágnak. A városligeti sporttörténet nyitánya is egy lóverseny. A német nyelvű pesti újság, az Ofner Zeitung adott hírt a lófuttatásról 1802-ben. A Batthyány-erdőben, a széles, homokos talajú allén versenyzett két angol vérű kanca, nagy közönség előtt. Széchenyi István naplójából és más forrásokból tudjuk, hogy az 1830-as, 1840-es években az arisztokrácia tagjai – köztük maga Széchenyi gróf is – rendszeresen lovagoltak az egyre rendezettebb, hangulatos városligeti sétautakon. Fél évszázaddal később is elevenen élt ez a szokás. Krúdy Gyula egyik írásában felidézi az 1880-as évek közismert úrlovasait: „Egy cilinderkalapos, uszályos, nagyon jó tartású, fátyolos hölgy ugratott ki az Eszterházy utcai Nemzeti Lovardából, ahol hátaslovát tartotta, s a nyeregben útját a sugárúti Köröndnek vette, ahol már a Városliget híres lovasai, mint Batthyány Elemér, Podmaniczky Frigyes, Szapáry Józsi gróf, Sziráky Jancsi gróf és mások várakoztak rá lóháton, hogy szokásos napi lovaglósétájukat elvégezzék a nemrég megnyílt Stefánia úton.”

Városligeti lóversenypálya

Az 1880-1919 között fénykorát élő Városligeti lóversenypályát, hatalmas helyigénye miatt, nem a parkban alakították ki, hanem kissé távolabb, a mai stadion területén. Mégis teljes joggal viselte a Városliget nevét. Mivel rendkívül népszerűvé váltak a lóversenyek, az arisztokrácia értékes versenylovakat tartott a pesti paloták istállóiban. A lovak izomzatát naponta át kellett mozgatni. A járatások fő helyszíne pedig a Városliget volt. A belvárosi istállókból a pályára tartó versenylovak, valamint a nézőket szállító kocsik útvonala is az Andrássy úton, majd a Városligetet átszelő Stefánia úton vezetett a lóversenytérig. Jókai Mór így írt a lovassport által életre keltett korzóról: „A lóverseny után kocsi-corso, melynél egyik úri fogat a másikat éri kettős sorban végig az Andrássy úton, egyike Budapest legszebb látványainak.”

Korcsolyázás

A lovaglás mellett a 19. század legnépszerűbb, szinte kizárólag férfiak által űzött sportágai a vívás, a bírkózás, a torna, valamint az atlétika különböző ágai voltak, a futástól a dobósportokig. Általában a nőknek, különösen pedig a fiatal, házasság előtt álló lányoknak ekkoriban nem volt illendő a fizikai erőkifejtést igénylő és illetlen mozdulatokkal járó sportolás. A sport férfiak által uralt világán az első rést a korcsolyázás ütötte. A magyarországi női sport bölcsője pedig a városligeti korcsolyapálya lett.

Nők a jégen

Amikor Kresz Géza és barátai 1869-ben megalapították a Pesti Korcsolyázó Egyletet, még az orvosok többsége is óvta a nőket a jégen való száguldozástól, mondván, veszélyes az egészségükre. Döntő fordulatot jelentett, hogy Kresz Gézának, aki maga is orvos volt, az első, 1870-es szezonnyitóra sikerült megszereznie az engedélyt Eötvös Józseftől a báró két leánya számára a nyilvános korcsolyázáshoz. A társasági hölgyek, a példán felbátorodva, tömegesen kezdték látogatni a ligeti korcsolyapályát. Ettől kezdve a nők megjelenését a korcsolyapályán a legkényesebb ízlésű erkölcscsőszök sem kifogásolták, hiszen a hölgyek divatos ruhákban, kifogástalan eleganciával korcsolyáztak. A városligeti korcsolyázás társasági esemény lett, miközben a sportos mozgás szabadságát nyújtotta mindazoknak, akiket ettől a társadalmi szokásrend hosszú ideig eltiltott. A Budapesti Korcsolyázó Egylet taglétszáma 1896-ra meghaladta a hétezret, s a tagok több mint fele a nők köréből került ki.

Kerékpározás

Egy évtizeddel a városligeti „koedukált” korcsolyaélet elindulása után hazánkban is megjelent egy új közlekedési- és sporteszköz, amellyel a nők végleg betörtek a sportolás korábban előlük elzárt világába: a kerékpár. Ez volt az első technikai sport, amely nem az arisztokráciától, hanem a nagyvárosi polgárságtól indult máig tartó diadalútjára. Kezdetben persze a kerékpározástól is sokan idegenkedtek. A biciklistákat ki is tiltották egy időre a Városligetből, a gyalogosan korzózók panaszai miatt: „A legutóbbi időben a kerékpározók a Városligetben nem elégszenek meg már azzal, hogy sportjukat a Stefánia úton s a fenntartott egyéb kocsiutakon gyakorolják, hanem a gyalogjáróra is felmennek, sőt a Körönd útjaira is, és ott végigrohanva a sétáló közönség testi biztonságát nagy mérvben veszélyeztetik.” Végül győzött a józan ész, és a fővárosi rendőrkapitány visszavonta a kerékpározást tiltó rendelkezést. Népszerű biciklis célpont lett a Liget: a zötyögős belvárosi utaknál kellemesebb volt a kerékpározás a gondosan elegyengetett sétautakon. A Vasárnapi Újság tudósítása szerint az első hosszabb vidéki kirándulás résztvevői is a Városligettől rajtoltak: „Az első társas kirándulást 1881 húsvétján Kosztovits László rendezte, aki mint a lincolnshiri angol Bicycle Club elnöke, 1879 augusztusában az első újabb szerkezetű kerékpárt hozta Magyarországra. Reggel hat órakor a városligeti korcsolyázó csarnoktól indultak el Gödöllőre, és a kis társaság délután két órakor érkezett meg – igen kimerülten – a célhoz.”

Torna

A torna is a 19. század népszerű, széles körben űzött sportágai közé tartozott. Az 1885-ös Országos Általános Kiállításon, a Testgyakorlás csarnokában főként tornaszereket mutattak be. Jókai Mór 1893-as Városliget-leírásában is feltűnnek a tornászok: „Egy országos tornaünnepély alkalmából négyezer serdülő tornászt lehet látni trombitaszóra elvonulva katonai rendben, ahány csapat, annyiféle jelmezben, akik aztán a régi görög olympi játékokat újítják föl a körülkerített szabad téren, versenyezve a bajnoki koszorúért.” Az első önálló torna- és sportkiállítást, 1903-ban szintén a Városligetben rendezték. A Korcsolyacsarnok adott helyet a sportegyesületek korcsolyázással, kerékpározással, evezéssel , tornával és labdarugással kapcsolatos kiállítási tárgyainak. Iparosok és kereskedők is szerepeltek sportszereikkel. A két hétig nyitva tartó kiállítást több ezren tekintették meg. A sikerhez hozzájárult, hogy a sportkiállítás ideje alatt rendezték meg a közeli, Csömöri úti Városligeti lóversenypályán a magyarországi tornaegyesületek országos versenyét. A Vasárnapi Újság beszámolója szerint „az egészséges, napbarnított fiúk már egy-két nap előtt érkeztek és május 31-ikén reggel a versenypályán gyűltek össze vagy hétszázan, s megtartották az előleges mérkőzéseket. Innen nagy részök a Városligetbe ment át, hogy megnézzék ott a korcsolyázócsarnokban rendezett sportkiállítást.”

Gyermekjátszóterek

A gyermekek mozgásigényének kielégítésére a 19. században nem alakítottak ki elkülönített, mai értelemben vett játszótereket. Ebből számos konfliktus adódott a Városligetben is, ahol a parkőrök szigorúan ügyeltek a virágágyások és a gyep épségére. A fűre lépni nem volt szabad, szaladgálásra, labdázásra csak a felnőttek által használt sétányokon nyílt erősen korlátozott lehetőségük a gyerekeknek. A Budapesti Hírlap 1911-ben felháborodott cikkben kelt ki a ligeti őrök túlkapásai ellen: „Az őrök állandóan széjjelvagdossák azokat a labdákat, amelyek a pázsitra esnek s mindent megtesznek, hogy a gyerekek ne játszhassanak a kedvük szerint a ligetben.” Az első városligeti játszóteret az Állatkert újranyitásakor, 1912-ben vehették birtokba a gyerekek. Gyorsan népszerű lett, s a nagymúltú intézményben – egyre korszerűbb játékeszközökkel – azóta is folyamatosan található olyan játéktér, ahol a gyerekek szabadon mozoghatnak, kipróbálhatják ügyeségüket. Idővel a közpark területén is megjelentek a gyerekek különböző korosztályait szolgáló játszóterek. A legnevezetesebb közülük a két világháború között népszerűvé vált Fáskör volt, az István út (ma Ajtósi Dürer sor) és Aréna út (ma Dózsa György út) szögletében található, fákkal szegélyezett, tágas, kör alakú játszótér.

Sakk

A legendás hírű Ligeti sakk-kör külön fejezetet kapott a magyar sakkozás történetét feldolgozó, négykötetes monográfiában. 1925-től az Iparcsarnoktól a Városligeti tóhoz vezető sétány padjain rendszeresen sakkoztak a játék kedvelői. A hely varázsát az adta, hogy egymás mellett játszottak itt a kezdők és a képzett versenyzők, és mindig voltak nézők, kibicek is szép számmal. A társadalom különböző rétegeit képviselő sakkozók – a tisztviselőtől a munkásig, a jól öltözöttől a munkanélküliig – békésen megfértek, és a játék nyelvén szót értettek egymással. Amikor 1933-ban a terjeszkedő ipari vásár elfoglalta a területet, a sakkozók a Regnum Marianum templom mögötti sétányra költöztek. A zuglói sakk-kör egyik vezetője, Sillye Jenő oszlopos tagja volt a városligeti társaságnak. A tehetséges fiatalokat átirányította a zuglói klubba, ahol azután rendszeres képzést kaptak. A kezdők, a képzettebb amatőrök és a lelkes pancserek mellett számos neves versenyző is részese volt a városligeti sakkcsatáknak: Benkő Pál nagymester (magyar, majd amerikai bajnok, kétszeres világbajnokjelölt), a később szovjet színekben versenyző Lilienthal Andornagymester, az ismert hazai mesterek közül: Szedlacsek Lajos, Gereben Ernő, Kapu Jenő, Papp Béla, Tipary Lajos és még sokan mások. Nagy kedvelője volt a padokon folyó játéknak Pető úr, a Liget kertészfelügyelője, aki ingyenes csónakjegyeket, tómozijegyeket osztogatott a győzteseknek. A két világháború közötti időszak volt a városligeti sakkélet aranykora. A 2. világháború után a sakkozók megfogyatkozott csapata a Fáskörben ütött tábort. Itt folyt a játék még a hatvanas években is, de a szabadtéri sakkozás hívei évről évre tovább fogyatkoztak. Napjainkra csak az emléke maradt az egykor élénk ligeti sakkéletnek.

Evezés

A Városligeti tavon nagy hagyományokkal rendelkező csónakázás némi szokatlan erőkifejtést igényelt az evezőlapátot forgató urak részéről, de komoly testedzésnek csak nagy jóindulattal tekinthető. Maga a tó sem volt alkalmas, mérete miatt, evezős vagy kajak-kenu sportversenyek rendezésére. A Ligetbe látogató sportbarátok azonban igyekeztek a szerényebb lehetőségeket is megragadni. A kedvükért a 19. század végétől a társas csónakok mellett egyszemélyes sporthajókat – szandolinokat - is tartottak. Tábori Kornél így írt a csónakázásról 1900 körül, A szerelmes Budapest című, hangulatos riportjában: „Benépesül a tó is. A sekélyebb és szűkebb helyeken ugyan inkább óriási mosogató-teknőkhöz hasonlít, mint tóhoz, de azért a békanyállal súlyosbított viz hátán hangos társaságok eveznek. Facsónak tiz krajcárért jut a szerényebb publikumnak, két-három párral is egy ladikban; vascsónak harminc vasért, azoknak, akik a viz hátán is intim egyedüllétben szeretik a hattyúkat etetni. Szandolinban a tapasztaltabb, ügyeskedő gavallér feszit, hölgye pedig a partról csodálja.”

Lovas Dániel teljes cikke, valamint a képek forrásai itt találhatók