Az első világháború katonáit tizedelő baktérium már az ókori Rómában is jelen volt
2020. december 5. 11:49 Múlt-kor
Korábban
Fontos a tisztaság
Amikor egy tetű elkezdi egy, a baktériummal fertőzött gazdatest vérét szívni, a mikroba tovább szaporodik az élősködő bélrendszerében. Ha a tetű új gazdatestre vándorol, székletével az áldozat bőrébe juttatja a kórokozót. Ezután a baktérium könnyűszerrel mozog a fertőzött vérrendszerében – így került például a vizsgált rómaiak fogazatába is.
A lövészároklázat csak a mikrobaelmélet térnyerését követően, a 19. század végén azonosították hivatalosan is. – mondta el Carol Byerly, az amerikai hadsereg egészségügyi történetének szakértője. A névadó láz mellett a fejfájás, a hasban és sípcsontban érzett fájdalom, valamint a szédülés is a jellemző tünetek közé tartozik.
„A lövészárokláz korábban is létezett, jelen volt a környezetben, de csak egy volt a rengetegféle lázas megbetegedés közül, amelyet az emberek nem tudtak igazán azonosítani” – mondta el Byerly. „Nem akarta senki elkapni, de nem is rettegtek tőle.”
A csaknem 800 amerikai katona közül, akik az első világháború folyamán igazoltan elkapták a fertőzést, ketten haltak bele a hozzáférhető adatok alapján. Jóval nagyobb gondot jelentettek a vezetés számára a lövészárkokban terjengő egyéb betegségek, mint például a tífusz, a dizentéria, vagy az 1918-ban kitört spanyolnátha.
A lövészárokláz pedig aligha tűnt el: legutóbb idén júliusban, a coloradói Denver városában ütötte fel fejét. Nem csak ez az egy történelmi baktérium kering ma is a levegőben: az állam egy másik részén idén találtak egy mókust, amelynél a vizsgálat kimutatta a bubópestis jelenlétét.
Miután a mocsok és a lövészárokláz közti kapcsolat egyértelművé vált, a világ hadseregei nagyobb hangsúlyt fektettek a higiéniára. Az amerikai haderőnél rendszeres tetűirtásokat írtak elő, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy csapataik körében lényegesen alatta maradt az esetszám az európai haderőkénél, amelyekben a fertőzöttek száma elérte a félmilliót is.
A szicíliai katakombákat és a nyugat-európai senki földjét összekötő tanulság nagyon egyszerű: a tisztaság létfontosságú. „Kétmillió embert elhelyezel lövészárkokban, aztán nem engeded nekik a tisztálkodást. Így kezdődnek a járványok” – mondta Byerly.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap