Az előkóstolótól a főszékletőrig – a történelem hét legrosszabb foglalkozása
2020. április 14. 10:58 Kulcsár Ádám
A piócagyűjtő
Noha az orvosi pióca emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatása több ezer év óta ismert, ezt a XXI. század embere már szinte elfelejtette a különféle tabletták bűvöletében.
Pedig az undorító kis vérszívó hirudin nevű hatóanyagának köszönhetően meglepően sok mindenre jó ma is: erősíti például az immunrendszert, feloldja a vérrögöket, megszünteti a trombózist, serkenti a vérkeringést, megoldást nyújt a vérnyomás problémáira, a feszültségoldó képessége mellett pedig még ránctalanító hatása is van.
A vonagló gyűrűsférgek a XIX. századig az orvostudomány alapeszközei voltak, „befogásuk” azonban elég kellemetlen munka volt. A piócagyűjtők többségét kitevő nők naponta órákon át gázoltak a piócákkal teli mocsarakban, hogy összeszedjék a vérszívókat.
Gyakran úgy gyűjtöttek, hogy idősebb lovakat vezettek a mocsarakba, mert a piócák náluk gyorsan megtalálták a szaftos falatokat. Számos asszony – ló híján – a saját lábát használta csaliként. Aztán megvárta, amíg a vérszívók jóllakva leváltak a testükről.
Eközben, persze, számtalan alkalommal ők maguk is komoly vérveszteséget szenvedtek, hiszen egy orvosi pióca átlagosan 10-15 milliliter vért csapol le áldozatától, ami bőséges „betakarításkor” már tetemes mennyiséget jelentett. Nem számított ritkaságnak az sem, hogy az egyébként eléggé alulfizetett gyűjtők a lápos területeken különféle fertőzéseket szedtek össze.
A XIX. század első felében még hatalmas kereslet volt Európában az orvosi piócákra, Amerika például évente közel 30 milliót importált Németországból. Az 1850-es évekre azonban a gyűjtőláznak köszönhetően drasztikusan megfogyatkozott a számuk.
Az Amerikában már orvosi segédeszközként nyilvántartott vérszívó gyógyászati és szépészeti célú alkalmazása viszont ma reneszánszát éli.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap