Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
2024. augusztus 23. 09:04 Múlt-kor
Korábban
Néhány száz rabló…
Tepe Graziani a nevét arról az olasz régészről nyerte, aki először vizsgálta meg a helyszínt, amely nagyjából 5 km-re található Sor-i-Szoktha városától keletre. A lelőhely 2 hektáron terül el, és számtalan hengeres kalcitgyöngy, valamint szobortöredék került elő innen.
Utóbbi töredékek a város közelében lévő halmokból kerültek elő, amelyeknek a szerepét a Teheráni Egyetem régészei vizsgálták. A leletek keletkezésének ideje i. e. 2900-ra tehető. A fémleletek közt előkerültek tőrök, horgászkampók, bronztükrök és tűk. A száraz klímának köszönhetően a fából készült orsók is túlélték az évezredeket.
Egy Sor-i-Szokthánál előkerült kerámiaedény
Konar Szandal lelőhelyéről szintén Stein Aurél számolt be először 1937-ben, de az igazi kutatások itt is csak a hatvanas években kezdődhettek el, olasz régészek közreműködésével.
A Perzsa-öbölhöz közeli Dzsiroft városától nem messze lévő helyszín valójában nem egyetlen, hanem két objektumból áll, egy 13 és egy 21 méter magas dombból, amely egymástól nem messze található. (Dzsiroft a névadója annak a kultúrának, amelyhez számos korabeli iráni területen talált ókori várost soroltak).
Konar Szandal B területén egy 13,5 hektár alapterületű fellegvárat is feltártak Juszef Madzsidzadeh vezetésével. Ismeretlen írással készült táblák is előkerültek a lelőhelyről.
Mahtutabad ókori temetője, amely Konar Szandal közelében található, akkor vált híressé, amikor 2002–2003 folyamán kiderült, hogy kirabolták. Az iráni rendőrség számtalan edényt foglalt le, amelyek nagyon hasonlítottak az iráni Tepe Jahja, valamint a mezopotámiai Ur városában feltárt kerámiákhoz.
2006 és 2009 között Massimo Vidale, a római Műemlékvédelmi és Állagmegóvási Intézet munkatársa dolgozott a helyszínen, de a rablók alapos munkát végeztek, mert helyenként négy méter mélyre is leástak. (A rablás méreteire jellemző, hogy a közelben dolgozó Madzsidzadehet 2003 júniusában úgy tájékoztatták, hogy néhány száz elkövető rabolja ki éppen a temetőt…) Annyi azonban kiderült, hogy a i. e. 5. évezred végétől, és a 4. évezred elejétől kezdve már temetkeztek ide.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.