Az ég helyett végül a földet hódította meg a Vespa gyártója
2022. április 23. 10:35 Múlt-kor
Korábban
Repülőből darázs
Amíg a tengerentúlon és Nagy-Britanniában dübörgött a robogók eladása, Itália hallgatott. A szűk olasz utcákon és a római sugárutakon a darázshangú robogók helyett autók és kerékpárok szelték az aszfaltot. Az első valamirevaló, robbanómotorral felszerelt olasz mini kétkerekűt Vittorio Belmondo alkotta meg torinói műhelyében 1939-ben. A Velta nevű robogó viszont nem nagyon érdekelte az olaszokat, Belmondo kevesebb, mint 100 darabot tudott legyártani belőle.
A legendás Vespák előállítója, a Piaggio cég az 1930-as évek derekáig a kétkerekű járműveken kívül már jó néhány dolgot gyártott, többek közt mozdonyokat, vasúti kerekeket, motoros hajókat, majd az első világháborúban belekezdett a repülőgépek gyártásába, amit a második világháború alatt is folytatott. Enrico Piaggio és bátyja, Armando Pisában és Pontederában fekvő üzemeit azonban a szövetségesek 1943 nyarán porrá bombázták.
Vespa Primavera (Wikipedia / KMJ / CC BY-SA 3.0)
A világháború végén Enrico Piaggio húzott egy merészet, és az égből leszállt a földre. Az olaszok mobilitás iránti fogékonyságát érzékelve egy, a néptömegek számára is könnyen elérhető járművel rukkolt elő. Megbízta Corradino D’Ascanio nevű repülőmérnökét, hogy tervezzen egy olcsó robogót az amerikai hadsereg ejtőernyősei által használt kicsi, de mégis kompakt katonai motor mintájára. D’Ascanio azonban nem nagyon szerette az általa koszosnak tartott motorkerékpárokat, amelyeket nézetei szerint nehéz volt megülni és karbantartani, így megpróbált minden olyan elemet nélkülözni az új konstrukcióból, amelyeket utált.
A mérnök kis méretű kerekekkel, egy jól párnázott kényelmes üléssel és elöl egy magas, pajzsszerű, a vezetőt a portól és a piszoktól védő homlokelemmel szerelte fel kétkerekű járművét. A robogó motorját a motorbiciklikre jellemző középső helyzetből a hátsó kerék mellett helyezte el, így az azt irányító személy nem a klasszikus lovagló ülésben helyezkedett el a járművön, hanem kényelmes ülő pozíciót vehetett fel, amely a szoknyát hordó hölgyeknek sem jelentett gondot.
D’Ascanio a sebességváltó kart a kormányra helyezte, a robogó elejére pedig nem teleszkópvillát tervezett, hanem a repülőgépgyártásban használatos levegőkaros kormányoszlopot, amely megkönnyítette a kerékcserét.
A robogó formája és annak hangja a darázsra (olaszul vespa) emlékeztette Enrico Piaggiót, aki végül a sárga-fekete csíkos rovarról nevezte a járművet, amelynek szabadalmát 1946. április 23-án regisztrálták az olasz ipari minisztériumban. Az „olasz csoda” ezzel zöld utat kapott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap