Az eddig véltnél tízezer évvel korábban érkeztek meg az első emberek Észak-Amerikába
2017. január 18. 10:26 MTI
Az eddig véltnél tízezer évvel korábban érkeztek meg az első emberek Észak-Amerikába a Bering-szoroson át - állítják a PLoS One című folyóiratban közölt tanulmányukban a Montreali és az Oxfordi Egyetem kutatói.
Korábban
A mostanáig érvényes elmélet szerint Észak-Amerikában nagyjából 14 ezer évvel ezelőtt telepedtek meg az első emberek, a mostani eredmények szerint azonban erre valójában 24 ezer évvel ezelőtt, vagyis a legutóbbi jégkorszak csúcsán került sor - olvasható az EurekAlert című tudományos hírportálon. A montreali kutatók a kanadai-alaszkai határhoz közeli Bluefish folyót szegélyező barlangokból származó leleteket elemeztek.
A területen Jacques Cinq-Mars régész végzett ásatásokat 1977 és 1987 között. Az itt talált állati csontok radiokarbonos kormeghatározása alapján a szakember arra a merész elméletre jutott, hogy a térségben már 30 ezer évvel ezelőtt is éltek emberek. A térségben található hasonló korú lelőhelyek hiányában, Cinq-Mars elmélete vitatott maradt a tudományos körökben. Továbbá az sem volt egyértelműen bizonyított, hogy a barlangban felfedezett ló-, mamut-, bölény- és rénszarvascsontok valóban emberi tevékenységre utalnak-e.
A Montreali Egyetem doktori hallgatója, Lauriane Bourgeon a területről származó és a gatineau-i Kanadai Történeti Múzeumban őrzött mintegy 36 ezer csonttöredéket vont vizsgálat alá. A két éven át tartó elemzés során a szakemberek 15 maradványon azonosították az emberi tevékenység egyértelmű nyomait, és további nagyjából 20 csonttöredéken találták hasonló jeleket.
"A csontok felszínén lévő V-alakú vonalakat olyan kőeszközökkel ejtették, amelyeket állatok megnyúzásához használtak" - mondta Ariane Burke, az egyetem professzora. Hozzátette: "ezek vitathatatlanul emberi kézzel ejtett vágásnyomok". Bourgeon újabb radiokarbonos kormeghatározásnak vetette alá a leleteket. A vizsgálat szerint a legrégebbi, emberi tevékenység nyomait viselői csonttöredék - egy ló alsó állkapocscsontjának darabja - nagyjából 23-24 ezer éves.
"Felfedezésünk megerősíti a korábbi eredményeket és bizonyítja, hogy ez a legkorábbi ismert emberi település Kanadában" - mondta Burke. A szakember szerint mindez azt mutatja, hogy Beringia - az oroszországi Léna folyótól a kanadai Mackenzie folyóig terjedő régió - keleti része lakott volt az utolsó jégkorszak idején. Burke szerint korábbi népességgenetikai tanulmányok kimutatták, hogy egy pár ezer fős népcsoport élt a világtól elszigetelten Beringiában 15-24 ezer évvel ezelőtt.
"A földrajzi elszigeteltség együtt járhatott a genetikai izolációval. A legutóbbi glaciális maximum idején Beringiát gleccserek és füves pusztaságok zárták el Észak-Amerika többi részétől, ami lehetetlenné tette az emberek számára a nyugati területek meghódítását" - magyarázta a kutató. Mindez azt jelenti, hogy a Bluefish barlangok beringiai lakói is azoknak az ősei közé tartoztak, akik a legutóbbi jégkorszak végén meghódították az egész kontinenst.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap