Az Árpád-kori Magyarországról is körképet adnak Árpád-házi Margit szentté avatásának dokumentumai
2021. január 30. 13:09 Halmágyi Miklós
Korábban
Mikor is halt meg Szent Margit?
A 750. évforduló megünnepléséhez tudnunk kell, mikor is távozott ebből a világból a szent életű királylány, vagyis mikorra esik az ő mennyei születésnapja. Forrásaink egy része 1271-re, mások 1270-re teszik Margit halálának évét. A pontos nap tekintetében sincs egység a források között: régi legendája alapján január 19-re tehető a halála, más legendák szerint Szent Priszka napján, vagyis január 18-án hunyt el.
Azt is megtudjuk egy tanúvallomásból és a régi legendából, hogy Margit szombaton, pontosabban a szombat és vasárnap közti éjszakán halt meg. Január 18-a 1270-ben éppen szombatra esett. A halálozási év meghatározásában segítségünkre van még egy adat. 1270-ben lett Magyarország uralkodója V. István, Margit fivére. Ebben az évben oklevelet adott ki a szigeten levő apácakolostor számára. Oklevelében saját lányát ugyan megemlítette, Margitot azonban nem, valószínűleg azért nem, mert Margit akkor már nem volt az élők sorában.
A fentiek alapján igazat adhatunk Dümmerth Dezsőnek, aki szerint Margit 1270. január 18-án távozott ebből a világból. A királylány születése 1242-re tehető, a tatárjárás idejére, amikor IV. Béla király és felesége, Laszkarisz Mária megfogadták: „ha leányuk születik, engesztelő áldozatként apácának adják a maguk és az ország megmeneküléséért.” Az 1270-ben elhunyt Margit így harminc évet sem élt. Nem ment férjhez Ottokár cseh királyhoz, amikor apja házasságkötésre unszolta: hű maradt égi Jegyeséhez.
Árpád-házi Margit szentté avatására csupán 1943-ban került sor. Ennek ellenére szentségének híre már halála után sokakat megmozgatott. Az őt közelről ismerők részletesen beszámoltak engesztelő, vezeklő, szent életéről.
Apácatársain kívül orvost, nemes urat és egyszerű embereket is találunk azok között, akik tanúskodtak a közbenjárására történt csodákról. A tanúk azonban nem kizárólag Margitról vallottak, hanem saját magukról is. A jegyzőkönyv lehetőséget ad nekünk, kései utódoknak arra, hogy megismerjük a korabeli emberek hitét, gondolkodásmódját, világképét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.