Az „angolnabérletek” rejtélye: miért lehetett évszázadokon át angolnákkal fizetni Angliában?
2020. december 10. 17:01 Múlt-kor
Korábban
Elhaló kereslet
A nagyböjt szentsége segít megmagyarázni, miért tartott ki oly sokáig az „angolnabérlet” Angliában. A legtöbb egyéb természetbeni bérletfizetési mód a 13. század közepére már eltűnt, azonban a földesurak előszeretettel fogadták el továbbra is az angolnákat bérlőiktől.
A 13. századi feljegyzések tanúsága szerint nem csak, hogy félmillió példány cserélt gazdát évente az országban, de új földbérleti szerződések is köttettek még, amelyekben a fizetés módját angolna formájában jelölték meg.
A valódi csökkenés a 14. században érkezett el, a fekete halál néven ismert nagy európai pestisjárványt követő étrendbeli és gazdasági változásokkal. 1349 után a vörös hús egyre elérhetőbbé vált a szélesebb néprétegek számára is, ahogy a hajdan művelés alatt állt földeket visszahódította a vadon, illetve legelőkké alakították őket.
A lecsökkent népesség egyúttal nagyobb menniységű forgalomban lévő pénzt jelentett a lakosságszámra vetítve, azaz gyakrabban kerülhetett elő a mindennapi tranzakciók során a készpénz. Az angolnák iránti kereslet lecsökkent, és a 14. században évente már csak mintegy 34 000 példányt használtak fizetőeszközként a feljegyzések alapján. A 15. században még meredekebb csökkenés következett be, 1500-ra pedig gyakorlatilag eltűntek az „angolnabérletek”.
Néhány helyen azonban mégis kitartottak: az 1680-as években egy norfolki malmot továbbra is 30 ezüstfontért és 60 angolnáért adtak bérbe. A tulajdonosok azonban – a Felbrigg Hall-i Wyndham család – gyakran ütköztek nehézségekbe a bérlet begyűjtésekor. Az „angolnabérlet” hosszú múltra tekintett vissza, a Wyndhaméktől bérlő molnár pedig úgy tűnik, ekkor már szigorúan a múltba kívánta száműzni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.