Az amerikások a keleti parton is a magyar földről álmodoztak

2020. december 4. 11:45 Múlt-kor

Az „amerikás” szó a minisztériumi szobákban, az országos napilapok szerkesztőségében és a falusi kis kocsmákban is gyakran elhangzó fogalom volt. A századforduló környékén szerencsét próbáló magyarokat az anyagi gyarapodás vágya hajtotta a tengerentúlra. A kivándorlás képletében a magyar munkaerő ki-, az amerikai pénz pedig beáramlott.

Korábban

Az indulás és érkezés nehézségei

A kivándorlás az 1903 és 1913 közötti években érte el csúcspontját, ekkor az Európát elhagyók száma meghaladta a 10 milliót, kétharmaduk – mint azt Puskás Julianna Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban című tanulmányából megtudhatjuk – Közép- és Kelet-Európából, jelentős részük az Osztrák-Magyar Monarchiából kelt útra.

A munkaerő-áramlás Észak-Amerika iparvárosaiba irányult. A hajóra szállók nagy része az északkelet-magyarországi megyék falvainak parasztságából verbuválódott, sok fiatal házas volt közöttük. A korábban a falu határán kívülre is ritkán merészkedő kalandorok nem örökre kívántak búcsút inteni hazájuknak, pénzt keresni mentek, hogy 2-3 év múlva megtakarításukat javarészt földvásárlásba és önálló egzisztenciájuk megteremtésébe fektessék.

Tudtad, hogy a bankok már a civilizáció hajnalán kinyitottak? Vajon hogyan működött az ókorban a hitelezés? Miként dőzsölt a századfordulón egy magyar bankár? Hogyan zajlott a kölcsönfelvétel évszázadokkal ezelőtt? Az OTPédia oldala könnyed stílusban, szórakoztató módon mutatja be modern életünk egyik legfontosabb szegmensét, a bankjegyek és a pénzintézetek világát. A-tól Pénzig.

Az Egyesült Államokban a magyarországitól akár 3-4-szer magasabb munkabérek és az állandóbb munkalehetőség bírt a legnagyobb vonzerővel. Sokat segített a faluból, rokonságból már kivándoroltaktól való tájékozódás. Az amerikások jellemzően rokonaik után mentek, hazaküldött leveleiket szinte ünnepélyes keretek között olvasták fel, mindig megírták, mennyi az aktuális keresetük. A kivándorlási cégek pedig röplapokat küldözgettek csábító ajánlataikkal.

Mint a népmesei hősöknek, a kivándorlás mellett döntő magyaroknak is több próbát kellett kiállniuk. Először is útlevélre volt szükségük, és elő kellett teremteniük a kikötőig szóló vonatjegy és a hajójegy árát.

A szerencséseknek a kint lévő rokonaik állták az utazás költségét, mások kölcsönt vettek fel, eladták állataikat, földjeik egy részét, vagy a család fogott össze érdekükben. A többség nem sokkal tudott több pénzt előteremteni, mint amennyire a kijutáshoz szüksége volt, így szinte üres zsebbel, fogadóira szorulva érkezett meg az új világba.

A magyarországi kivándorlók – ahogyan az Szabó Istvánnak a magyar parasztság kapitalizmuskori történetéről írt munkájából kiderül – többnyire az Egyesült Államok keleti részére kerültek. A többség nehéz fizikai munkát végzett, gyárakban, bányákban, építkezéseken dolgozott és rengeteget túlórázott. A tornácos parasztházakhoz szokott falusiak apró szobákban laktak, olykor 20-an osztoztak egy helyiségen és 2-en egy ágyon, magukra pedig csak minimális összeget költöttek.

A helyi magyar hatóságok igyekeztek a tömeges kivándorlást csökkenteni. Volt olyan megye, ahol kihágásnak számított a kivándorlásra csábítás, az e célra való pénzkölcsönzés vagy ajándékozás. Mindeközben a budapesti kormány igyekezett a hajótársaságok profitját lefölözni. A Fiume és New York közötti, önálló magyar-amerikai hajójárat ötlete is felmerült, ez azonban végül nem valósult meg.

Igyekezték szabályozni a kivándorlási ügynökségek működését is. Az ügynökök busás haszonkulccsal dolgoztak: nagy összegeket szedtek fel a hajótársaságoktól és nyerészkedtek a falusiakon is, főleg ha törvénytelenül segítették őket hozzá a kijutáshoz.

következő oldal 1 / 2