Attól tartottak az amerikai tengerésztisztek, hogy a korbácsolás eltörlésével elszabadul hajóikon a pokol
2020. szeptember 28. 10:59 Múlt-kor
„A korbácsolás ellentétes az emberi méltósággal,(…) szembe megy a demokratikus intézményeink szellemiségével,(…) a barbár feudális arisztokráciát idézi” – az amerikai író, Herman Melville, aki korábban maga is matrózként dolgozott, így foglalta össze véleményét az amerikai hajókon gyakran alkalmazott büntetésről, a korbácsolásról, az 1850-ben megjelent „White Jacket” című regényében. A közvélemény nagy része egyetértett a szerzővel, sőt Melville lesújtó kritikájának már az 1830-as és 40-es években is hangot adtak a zsurnaliszták, a napilapokban és a folyóiratokban barbár és civilizálatlan aktusnak titulálva a korbácsolást.
Korábban
A tengerésztisztek nagy része azonban hallani sem akart annak beszüntetéséről, mert ebben látta a fegyelmezés egyetlen, hatékony eszközét. Az büntetéspártiak minden bizonnyal a fejüket fogták, amikor 1850. szeptember 28-án az amerikai Kongresszus elfogadta a korbácsolás eltörléséről szóló törvényt.
A korbácsolásnak évszázados hagyományai voltak a tengeren és számos alkalommal alkalmazták retorzióként a fedélzeten elkövetett kisebb és nagyobb vétségek elkövetése esetén. Az ítéletet általában a teljes legénység előtt hajtották végre, a vétkesnek pedig csupasz háttal kellett kiállnia a reá mért ütéseket.
A 19. századi büntetésvégrehajtó eszközt a szakzsargon csak „kilencfarkú macskaként” emlegette. A korbács nyeléhez ugyanis kilenc, viaszbevonatú szíjat erősítettek, amelyek végére csomókat, rosszabb esetben ólomdarabokat kötöttek, hogy azok feltépve a bőrt és az alatta lévő húst, minél fájdalmasabb sérüléseket okozzanak.
Az ítéletvégrehajtás után a szerencsétlen áldozatnak egy másik tortúrán is át kellett esnie. A felszaggatott, véres hátfelületre ugyanis gyakran sót tettek, amely elképesztő, maró fájdalommal járt. A művelet elsődleges célja a sebek fertőtlenítése volt, hiszen a korbácsolással fegyelmezni akarták a renitens matrózokat, és nem megölni őket. Bármennyire fájdalmas és brutális roncsolást hajtott végre a korbács a testen, ha a csapások számát „emberi mértékek” közé szorították (a 18. század közepére nagyjából egy tucatra maximalizálták az ütések mennyiségét), a büntetéssel sújtott tengerész viszonylag hamar rendbe jött és újra szolgálatba állt.
A korbácsolás eltörlésének hírére az amerikai haditengerészetnél szolgáló magasrangú tisztek egy jelentős hányada úgy vélte, hogy a „macska” nélkül a hajók fedélzetén gyorsan elszabadul majd a pokol. A haditengerészet a matróznak alkalmas emberanyag tekintetében ugyanis hátrányban volt a kereskedelmi hajókon szolgáló állományhoz képest. A civil hajókon a tengerészek magasabb bérért dolgozhattak és a fegyelem sem volt olyan szigorú, így a tapasztaltabbaknak eszük ágában sem volt a haditengerészet hajóin szolgálni.
Ez a helyzet azt eredményezte, hogy a hadihajókon számos, a társadalom alsóbb rétegeiből származó, kevesebb tapasztalattal bíró, fegyelmezetlen és gyakran alul motivált matróz teljesített szolgálatot. A társadalom elitjéhez tartozó tisztek és egyszerű tengerészek között nagy volt a szociális szakadék. A „közös nyelv” és a megfelelőnek tartott büntetőeszköz hiánya aggodalommal töltötte el a hajóparancsnokokat, akik a hajók fedélzetén a kemény fegyelmezés hívei voltak. A Kongresszus határozata azonban mindent felülírt, civilizáltabb módszerekre volt szükség.
Az új fegyelmezési rendszert 1855-ben vezették be, ahol a nyers testi büntetésnek már nem volt helye. A szabályszegőket innentől kezdve elzárással, az élelmiszer fejadag csökkentésével (gyakran annak kenyérre és vízre redukálásával), vagy éppen zsold megvonásával büntették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.