Átadásakor a világ ötödik legnagyobb pályaudvara volt a Gustave Eiffel által tervezett Nyugati
2021. október 28. 07:53 MTI
144 éve, 1877. október 28-án adták át Budapest és a világ egyik legimpozánsabb pályaudvarát, a Gustave Eiffel irodája által tervezett Nyugati pályaudvart.
Korábban
A mai épület közelében állt az ország első pályaudvara, a Pesti Indóház, 1846-tól innen indultak a Pest és Vác közötti első vasútvonal szerelvényei.
Az indóház az idő múltával egyre kevésbé tudta kiszolgálni a rohamosan növekvő forgalmat, és a tulajdonos, az Osztrák Államvaspálya Társaság (amely nevével ellentétben magáncég volt) 1872-ben egy kétemeletes résszel egészítette ki a Gyár (ma Jókai) utcai épületszárnyat, amely a körút déli oldalán egészen az 1970-es évekig állt.
Az egykor Pest szélén fekvő területet a főváros a 19. század derekára bekebelezte, a pályaudvar az 1870-es évekre szó szerint keresztezte a Nagykörút megépítésének terveit.
A vasútvállalat 1873-ban 250 ezer forint ellenében átengedte a fővárosnak az épülő körúthoz szükséges területet, az épület ide eső részeit lebontották.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Határozat is született egy új, a kor építészeti vívmányainak megfelelő, vagy éppen a bevett stílusokat megelőző pályaudvar megvalósításáról. (Felmerült az is, hogy az új indóházat a Városliget szélén húzzák fel, de végül győzött a józan ész, és a helyszín nem változott.)
A terveket Auguste de Serres, az osztrák államvasút építési igazgatója készítette, de nem vitte végig a munkát. Ezért 1874-ben pályázatot írtak ki, s az egyik feltétel az lett, hogy a terveknek de Serres ötletein kell alapulniuk.
A pályázatot és a kivitelezést a négy induló közül az 1889. évi párizsi világkiállításra készült torony miatt később világhírnévre szert tett Gustave Eiffel tervezői irodája nyerte el.
A pályaudvar Eiffel által tervezett és Franciaországban készült vasszerkezete a maga korában technikai bravúrnak számított, össztömege 1500 tonnát nyomott. A csarnok hossza elérte a 146 métert, a középcsarnok 42 méter széles lett, legnagyobb magassága 25 méter, az acélvázat bádoggal és palakővel fedték be.
A külső vágányok mellett négy vágány volt a középcsarnokban, később karbantartó csarnokok is épültek. Az épület a régi fölé és köré épült, miközben a körúti részt bontották, a munkálatok alatt a vasúti közlekedés szinte zavartalanul folytatódott. Az építkezésről egyedülálló dokumentumként számos fotó is fennmaradt.
Az 1877-es átadáskor a 6153 négyzetméteres Nyugati az ötödik legnagyobb pályaudvar volt a világon, s egyedi stílusának köszönhetően ma is a legszebb pályaudvarok között emlegetik.
Közvetlenül a pályaudvar mellett egy gyönyörű étterem is helyet kapott, amelyben a gondos restaurálást követően, 1990 óta gyorsétterem működik, sokan mai is a világ legszebb gyorséttermének tartják.
A Nyugati (amely 1891-ben, az Osztrák-Magyar Államvaspálya államosításakor kapta nevét) a viharos 20. századot is átvészelte.
A metróépítés, majd a Bajcsy-Zsilinszky út és a Váci út között épülő felüljáró miatt azonban le kellett bontani a pályaudvar mellett álló kétes hírű szállodát, amelyet a köznyelv csak Westendként emlegetett.
A Westend név azonban nem veszett a feledés homályába, a Nyugati mellett álló bevásárlóközpontot ennek emlékére nevezték el így.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![Múlt-kor magazin 2010/tél](/ih0Ax/label/.cut-640x400/623.jpg)
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)