Ártatlan civilek lemészárlásától az ágyúzó Jeanne d'Arcig: hét tény a százéves háborúról
2018. november 28. 12:48 Múlt-kor
Korábban
Számok Azincourt-nál és Shakespeare-nél
Míg a krónikák leírásai alapján a csata menete viszonylag pontosan rekonstruálható, a szemben álló felek méretét tekintve továbbra is vita folyik. Shakespeare „V. Henrik” című darabja szerint az angolok tízszeres túlerő ellen szálltak harcba, ez azonban nyilvánvaló drámai túlzás, azonban léteznek korabeli angol beszámolók is, amelyek 60 000 és 160 000 közé teszik a franciák létszámát.
Az ilyen számok – ismerve a korabeli toborzási módszereket és lehetőségeket – teljességgel abszurdak, mindössze Henrik győzelmének felnagyítását szolgálják. Az újabb kutatások tisztán jelzik, hogy a Valois sereg ennél jóval kisebb volt – talán 20-30 000 ember –, létezik azonban olyan tanulmány is, amely csupán 12 000-re teszi számukat. Összehasonlításul Henrik mintegy 6-9000 katonának parancsolhatott, mivel a csata névtelen szemtanúja által írt „V. Henrik tettei” (Gesta Henrici Quinti) szerint 5000 íjász és 1000 lovas állt az angol király rendelkezésére. A franciák tehát akár kétszer annyian lehettek, mint az angolok, de valószínűleg nem sokkal többen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.