Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann

2021. május 11. 13:44 Múlt-kor

Korábban

Nincs menekvés

A holokauszt számos túlélője szentelte életét Eichmann és más bűnösök felkutatásának a háború után. Közülük elsőként Simon Wiesenthal értesült arról, hogy Eichmannt Buenos Airesben látták, ennél több információ azonban jó ideig nem állt rendelkezésre.

Egy 1938-ban kivándorolt zsidó származású német férfi, Lothar Hermann szolgáltatta végül a kulcsfontosságú információt. Lánya, Sylvia egy Klaus Eichmannként bemutatkozó férfival kezdett el randevúzni, aki dicsekedett édesapja náci múltjával. Hermann értesítette a nyugat-németországi Hessen tartományi ügyészét, Fritz Bauert, majd megbízta lányát azzal, derítsen ki többet partnere apjáról.

A család lakásán Sylvia Hermann-nak maga Eichmann nyitott ajtót, aki Klaus nagybátyjaként mutatkozott be, a fiú azonban édesapjának szólította. Bauer az izraeli titkosszolgálat, a Moszad igazgatójának, Isszer Harelnek adta tovább értesüléseit, a szervezet innentől nyomozott aktívan Eichmann után Argentínában.

Az izraeli ügynökök néhány hetes megfigyelés után megbizonyosodtak a férfi kilétéről, és 1960 áprilisában egy nyolcfős különítmény, majd májusban maga Harel is az országba érkezett, hogy felügyelje Eichmann elfogását.

A csapat kifigyelte, hogy Eichmann minden nap ugyanazzal a busszal érkezik haza, és a buszmegállóból hazafelé vezető gyalogúton tervezték elfogni. A műveletet a kijelölt napon, május 11-én majdnem lefújták, miután Eichmann lekéste a buszt, és csak fél órával később érkezett meg.

Miután az egyik ügynök spanyolul megszólította, Eichmann menekülni próbált, azonban hárman lefogták, és egy autóba tuszkolták. Egy biztonságos helyen tartották fogva és hallgatták ki május 20-áig, amikor az izraeli légitársaság, az El-Al repülőgépén elkábítva, légiutas-kísérőnek beöltöztetve vitték ki az országból.

Május 22-én Dávid Ben-Gúrión izraeli miniszterelnök bejelentette Eichmann elfogását, ami hatalmas diplomáciai csörtét eredményezett Argentínával.

A nemzetközi sajtó által is követett, igen hosszú tárgyalása során Eichmann kitartott amellett, hogy parancsokat hajtott végre, és hogy bár a deportálásokat ő szervezte, a célállomásokon történtekért nem őt terheli a felelősség.

Végül 1961. december 12-én 15 rendbeli emberiség elleni bűncselekmény, háborús bűncselekmény, a zsidó nép elleni bűncselekmény, és bűnszervezetben (a Gestapo, az SD és az SS) való tagság vádpontokban találták bűnösnek.

A zsidó nép elleni bűnök mellett a szlovénok, a lengyelek és a romák elleni bűnökben is bűnösnek nyilvánították. Az ítélet meghozatalában a bírók figyelembe vették, hogy Eichmann a parancsok teljesítésén túl ténylegesen hitt a náci ideológiában, és a népirtás kulcsfigurájaként tevékenykedett. 1961. december 15-én akasztás általi halálra ítélték, amely ellen a védelem fellebbezett.

A fellebbezés főként az izraeli bíróság hatáskörét, illetve az izraeli törvények visszamenőleges alkalmazását támadta, azonban Eichmann felesége és testvérei, valamint több pacifista izraeli értelmiségi is arra kérte Jichák Ben Cví államfőt, kegyelmezzen meg Eichmann-nak.

Május 31-én este nyolc órakor közölték a Ramla városában fogva tartott Eichmann-nal, hogy minden kegyelmi kérvényét elutasították. Az éjfélre kijelölt kivégzésbe enyhe késedelem csúszott, így végül éjfél után néhány perccel került rá sor. A náci hóhér holttestét néhány órán belül elhamvasztották, hamvait a Földközi-tengerbe szórták, nemzetközi vizeken.

előző oldal 4 / 4