2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Amikor a szeszcsempészek „tehéncipőt” viseltek, hogy elrejtsék lábnyomaikat

2018. november 30. 16:24 Múlt-kor

Az 1920-as években az amerikai rendőrség nagy erőkkel nyomozott a szeszcsempészek után, akiknek azonban megvoltak a maguk módszerei a bűnüldözők félrevezetésére. Az egyik legzseniálisabb eszköz – amellyel időt tudtak maguknak szerezni – az az ún. „tehéncipő” (cow shoe) volt, amellyel lóvá tehették a rend éber őreit.

„Tehéncipő”

Woodrow Wilson amerikai elnök vétója ellenében az amerikai kongresszus 1919. október 28-án elfogadta az ún. Volstead-törvényt, amely betiltott mindenfajta alkoholtartalmú ital előállítását, szállítását és árusítását az Egyesült Államokban. Az 1920. január 16-án életbe lépő törvény a 0,5%-nál nagyobb alkoholtartalmú italokra vonatkozott. A prohibíció az USA lakosságát két táborra osztotta, a „szárazakra” (dry) és a „nedvesekre” (wet). A prohibíciós törvények kijátszásának számtalan példája ismeretes, a törvényes előírások megsértése pedig idővel „bocsánatos bűnné” vált.

A szesztilalom bevezetése nem először merült fel az Újvilágban, hiszen az alkohol-ellenesség mélyen gyökerezik a puritán angolszász társadalomban. Már 1657-ben a massachusettsi bíróság illegálisnak nevezte a tömény szeszes italok kereskedelmét. (Bár a szesztilalom említésekor általában az Egyesült Államokra gondolunk, több más országban is voltak „józanabb” időszakok, Magyarországon például a Tanácsköztársaság idején tiltották be az alkoholfogyasztást.)

Ennélfogva a szeszcsempészeknek is hosszú történetük van, amely mélyen az 1920-as éveket domináló szesztilalom előttre nyúlik, tulajdonképpen az amerikai függetlenségi háború éveire. A frissen születő államnak pénzre volt szüksége a működésre, valamint a háború finanszírozására, így adót vetett ki arra, amelyet mindenki szívesen vásárolt, termelt és fogyasztott (olykor „ebben” tartotta a vagyonát), vagyis az alkoholra.

Az (ekkor még igencsak gyenge hatalmú szövetségi) kormány az alkoholra kivetett jövedéki adót az egyre bővülő államadósság finanszírozására használta, valamint a háború alatti és utáni években arra is, hogy hatalmát demonstrálni tudja. A történelemben már számos alkalommal bebizonyosodott, hogyha valami irreálisan sokba kerül (esetleg tiltott), akkor az ügyeskedő kereskedők megtalálják a mellékutakat, hogy költségkímélőbb megoldások árán jobb árú termékekkel lássák el vásárlóikat.

A szeszcsempészet eleinte a déli államokban virágzott, főként Kentuckyban, Virginiában, illetve Észak- és Dél-Karolinában. Mire a szesztilalmat 1919-ben bevezették, az amerikai dél az illegális alkoholfogyasztás és termelés fellegvárának számított. Az alkohol előállítása olyan félreeső helyeken történt, amelyek kevéssé voltak a figyelem középpontjában, és könnyen álcázni lehetett a tevékenységet is. (A szesztilalom idején az amerikaiak egyébként számtalan segítséget kaptak északi és déli szomszédjaiktól: az 1920-as években Kanada hatszor annyi rumot importált/csempészett az Egyesült Államokba, mint korábban, Mexikó pedig tízszeresére növelte szállítmányait.) A fő lebuktató elem maga a szeszcsempész, illetve a megnövekedett forgalom volt. A rendőrség nagy erőkkel kereste a csempészeket, akiknek azonban megvoltak a maguk módszerei a bűnüldözők félrevezetésére.

Az egyik legzseniálisabb eszköz – amellyel időt tudtak maguknak szerezni – az az ún. „tehéncipő” (cow shoe) volt, amellyel lóvá tehették a rend éber őreit. A The Evening Independent floridai újság 1922. május 27-i lapszámában így ír az igen kreatív módszerről: „A tehéncipő egy egyszerű fémlap, amelyhez alulról egy tehénpatához hasonló nyomot hagyó fadarabot erősítenek, felül pedig össze lehet szíjazni az ember cipőjével. Az ember így olyan nyomokat hagy, amelyek kísértetiesen hasonlítanak egy marháéhoz”.

Ha a rendőrség emberi cipőtalp nyomaira bukkant olyan helyeken, ahol emberek általában nem szoktak járkálni (az erdő mélye, a kietlen pusztaság közepe, esetleg egy távoli határszakasz), egyértelműen jelezte a hatóságok képviselőinek, hogy valami szokatlan és felettébb gyanús tevékenységbe botolhattak, aminek abban az időben nagy valószínűséggel szeszcsempészethez, vagy legalábbis egyéb illegális tevékenységhez lehetett köze. Azonban ha csupán egy szarvasmarha (vagy egy ló) nyomaira bukkantak a rendőrök, az okkevéssé valószínű, hogy felkeltették a figyelmüket. Ám miután az újságok is lehozták a kreatív ötletről szóló hírt, a „tehéncipő” értelemszerűen egy csapásra elvesztette hatékonyságát. Igaz, ezt követően többször is megesett, hogy a hatóság emberei nyomkövetésük után egy elcsatangolt szarvasmarhára leltek a bokrok között.

Az 1930-as évek elejére egyre világosabbá vált, hogy a törvényt lehetetlen betartatni. A The Washington Post becslései szerint a kongresszusi képviselők, valamint a szenátorok mintegy 80 százaléka is folyamatosan megszegte a törvényt, a tehetősebb rétegek mellett pedig a szegényebb társadalmi csoportok is megtalálták az utat az alkoholos mámorhoz. A törvényileg előírt „józanság” nem érte el a kívánt hatást, a bűnözés nemhogy csökkent volna, de soha nem látott magasságokba emelkedett. A törvény visszavonására 1933. március 22-ig kellett várni, amikor Roosevelt elnök aláírta a sokak által hőn áhított Cullen-Harrison-törvényt, amely az italok alkoholtartalmát 3,2 százalékban maximálta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Fizessen elő most kedvezményesen!
Bezár