Amerikai blamázs: reménytelen puccskísérlet a Disznó-öbölnél
2021. április 17. 19:02 Múlt-kor
Korábban
Kié a felelősség?
Joggal merül fel a kérdés, hogyan mérhette fel ennyire rosszul a kubai viszonyokat az Egyesült Államok vezetése?
Az évtizedek során vita alakult ki azzal kapcsolatban is, hogy Kennedy csak a körülmények áldozata volt, akit a vezérkari főnökök ajánlásai kényszerítették egy olyan intervencióra, melynek már a kezdetén kódolva volt az akció bukása, vagy a tények ismeretében döntött – felelőtlenül – a beavatkozás mellett. Kérdéses az is, hogy a jelentések, amelyek óvatosságra inthették volna, eljutottak-e az elnökig?
Az bizonyos, hogy Kennedy a Disznó-öböl kudarcából tanulva mentette meg a világot egy még nagyobb konfliktustól, hiszen a rakétaválság idején szembement azoknak a vezérkari főnököknek a tanácsaival, akik részben a Disznó-öböl kudarcának okozói is voltak.
Noha az elnök magára vállalta a felelősséget, a CIA szerepe szintén nem elhanyagolható tényező a balul elsült akcióban. Az 1961-ben, Lyman B. Kirkpatrick által írt jelentés szerint több ponton is hibázott a szervezet, melyek közül érdemes kiemelni néhányat: „Nem sikerült megszervezni a belső ellenállást Kubában, illetve a haderejükről sem sikerült összegyűjteni és elemezni a szükséges adatokat”; „az emigránsok vezetőinek hatékony bevonásának elmaradása az ő mulasztásuk”; valamint „a kockázatelemzés pontatlan volt, a belső kommunikáció és információáramlás pedig megbukott a szervezeten belül”.
Jack Pfeiffer, akit a Disznó-öböl eseményeinek történészi igényű összegzésére kértek fel, öt kötetet írt a balul sikerült akció részleteiről és lehetséges okairól. A CIA sokáig, egészen 2016-ig nem járult hozzá az ötödik kötet publikálásához, azonban öt évvel ezelőtt végül kiadásra került a mozaik utolsó, hiányzó darabja.
Az itt olvasható összegzés ugyan nem tár fel rejtélyes összeesküvéseket, de arra egyértelműen rávilágít, hogy a CIA belső hatalmi konfliktusai, és az ebből adódó szervezeti válság mennyiben hátráltatta az események hatékonyabb koordinálását.
Ennek fényében érthető, hogy a szervezet miért késleltette a kötet nyilvánosság elé tárását. A CIA felelőssége megkérdőjelezhetetlen, megítélésük és renoméjuk pedig még nagyobbat zuhant volna, ha a kötet megjelenésekor a Disznó-öböl csúfos kudarca még frissebben él az amerikaiak emlékezetében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.