Alapjaiban rengette meg a világot az 1918-ban kitört spanyolnátha-járvány
2020. január 30. 18:45 Múlt-kor
Korábban
Társadalmi feszültségek
Az efféle gondolkodás következményei sehol sem mutathatók ki jobban, mint az ekkor brit fennhatóság alatt álló Indiában.
Mivel a gyarmatosítók már régen eldöntötték, hogy az egész szubkontinens alapjában véve híján van bármiféle higiéniának, ezért nem is tartották érdemesnek a helyiek számára egészségügyi rendszer kialakítását.
A spanyolnátha a becslések szerint akár 18 millió indai életét is követelhette, ami a világon a legnagyobb számú emberi veszteséget jelentette.
A britek nemtörődömsége azonban visszaütött: az influenza terjedésére adott erőtlen válasz olaj volt a brit uralommal szembeni elégedetlenség tüzére, és nagy mértékben megerősítette a függetlenségpárti mozgalmat.
A feszültség tetőpontját az úgynevezett Rowlatt-törvény 1919-es hatályba lépése jelentette, amely meghosszabbította a háború alatt bevezetett statáriumot a gyarmaton.
A törvényre békés tiltakozásokkal válaszolt a lakosság, április 13-án azonban brit csapatok Amritszár városában belelőttek a fegyvertelen tömegbe, több száz ember halálát okozva, és tovább erősítve a függetlenségi mozgalmat.
A spanyolnátha máshol is nagyfokú belső feszültséghez és lázadásokhoz vezetett: 1918 őszén a világ számos országában – köztük Magyarországon is – sztrájkok és a társadalmi egyenlőségért tartott tüntetések zajlottak.
A széteső Osztrák-Magyar Monarchián és a válságba került Németországon kívül Oroszországban is nagy, erőszakos átalakulás ment végbe 1917-1918 folyamán, azonban még a rendezett, a háborúban semleges Svájc is csupán hajszál híján kerülte el a polgárháborút 1918 novemberében, miután baloldali csoportok a kormányt és a hadsereg vezetését tették felelőssé a pusztításért, amelyet a járvány a katonák körében végzett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.