A világűr meghódítása előtt a japánok legyőzéséből vette ki a részét John Glenn
2022. április 4. 15:55 Múlt-kor
Korábban
Madárnevelgetés a Midway-szigeteken
Glennt októberben – immár a tengerészgyalogság 155. felderítő repülőszázadának (VMO-155, a későbbi VMF-155 elődje) tagjaként – főhadnaggyá nevezték ki. Ezen alakulat tagjaként indult el San Diegóból az első, régóta várt háborús bevetésére. A hajón, amelyen 1944 februárjában Hawaiira szállították, 1800 katona és tiszt osztozott. Mindenkinek csak nagyon kis alvófelülete volt, és sokan küzdöttek tengeribetegséggel, köztük Glenn is.
1999-ben megjelent, Nick Taylorral közösen írt életrajza szerint egy idő után javult az állapota, de csak annyira, hogy arcának színe „a zöld egy ibolyaszín árnyalatából szürkésfehérre változott. (…) Senki sem volt nálam boldogabb a fedélzeten, amikor a hatnapos hajóutat követően február 12-én elértük Hawaii-t.”
A tervek szerint a VMO-155 innen a mintegy 3000 kilométerre délnyugatra található Marshall-szigetekre repült volna, miután kipróbálták új Vought F4U Corsair vadászrepülőiket, ezek azonban még nem érkeztek meg. Az Ewa névre keresztelt hawaii légibázison tartózkodó tisztek és katonák meglehetősen kellemesen töltötték a várakozás napjait. Kényelmüket a medence mellett az ingyenes filmvetítések is szavatolták. Johnnak még arra is volt ideje, hogy egy tradicionális hawaii viseletet vásároljon feleségének, amelyet el is küldött neki.
Egy amerikai F6F Hellcat vadászrepülő kényszerleszállás után repülőgép-hordozója fedélzetén a Kwajalein-atollnál, 1943. december
A VMO-155-öt végül a korábbi sorsdöntő csata helyszínére, ekkoriban már különösebb veszélyeket nem tartogató Midway-szigetekre irányították át. Az alakulat feladata a haditengerészet itteni tengeralattjáró-bázisának védelme volt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy helyben honos madarak nevelgetésére is ráértek, miközben hallgatták „Tokyo Rose-t”, a szövetséges katonák demoralizálását célzó angol nyelvű japán rádióadások éppen beszélő bemondónőjét. Csak 1944 júliusában kezdődött meg a nagyobb erőpróba, a VMO-155 – az amerikaiak által néhány hónappal korábban elfoglalt – Marshall-szigeteken történő bevetése.
Az alakulatot a Majuro-atollra csoportosították át, amely környékén a japánok még birtokoltak néhány kisebb jelentőségű bázist. Persze a háborús mércével mérve kisebb kockázat még nem jelentette az életveszély teljes hiányát. Glenn gépét öt alkalommal találták el világháborús bevetései során, így néha csak néhány centiméteren múlt, hogy ma nem mást ismerünk a Földet elsőként körberepülő amerikaiként, tekintve, hogy egy jó helyre bevitt találat esetén a pilóta jó eséllyel a Csendes-óceán patrióta érzékenységre vagy az emberi élet szentségére kevéssé fogékony cápáinak eledeleként végezte volna.
Lángoló japán létesítmények a Marshall-szigeteki Kwajalein-atollon egy amerikai támadás után, 1944.
A VMO-155 kötelékébe tartozók feladata a zuhanóbombázó bevetések mellett a japán légvédelem semlegesítése volt. Így közvetlen légiharcban, amelyre a pilóták többsége vágyik, nem vettek részt, ám a japán légvédelmi potenciál csökkentése komoly szakmai felkészültséget igényelt, ami Glennt valamelyest kárpótolta. A későbbi űrhajós-szenátor a repülés szerelmeseként gyakran élvezte a bevetéseket, ám a háború pszichológiai hatása alól ő sem tudta kivonni magát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05