A Véres vasárnaptól a Corvin köziekig – történelem dalokba öntve
2018. június 5. 15:32 Gueth Ádám
Korábban
Nagy emberek
A nagy emberek a történelem alakítói, no meg a slágerek ihletői. Megannyi együttes szentelte dalait valamely híres ember számára, amiben a Boney M is élen járt. Ma Baker című dalukat például az a Ma Barker ihlette, aki az amerikai néphagyományban mint egy női bűnöző anyuka él tovább (de a könnyebb ejthetőség miatt a zenekar az r-betűt elhagyta a névből). Szintén a Boney M szerzett dalt Raszputyinról, a cári családot megbabonázó ortodox papról is, mely Magyarországon tiltólistára került, bár a zenekar Szovjetunióban sikerrel adta elő a kínos szerzeményt.
A metál zene mindig is rajongott az epikus témákért, melyhez Napóleon Bonaparte élete tökéletes alapanyag. A Civil War nevű zenekar például előszeretettel nyúl történelmi témákhoz (akár a gettysburgi csatához is), és Napóleon életét, sikereit bukását és gőgösségét is nagyszerűen dolgozták fel I Will Rule the Universe címmel.
A skót-punkot játszó The Real McKenzies dala, a My Head is Filled with Music talán a világtörténelem egyik legbátrabb zenésze előtt tiszteleg. Billy Millin skótdudájával lelkesítette a brit csapatokat, mindezt azonban nem egy katonai parádén, hanem a normandiai partraszállás kellős közepén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.