A történelem legszerencsésebb emberei – négy halálraítélt, aki túlélte a kivégzését
2018. szeptember 24. 12:52 Múlt-kor
Amikor egy halálraítélt megérkezik a vesztőhelyre, valószínűleg már csak a csodában bízhat. A történelemben azonban természetesen jócskán találhatunk példát efféle csodákra is.
Korábban
El Fusiliado
Wenseslao Moguel mindössze 25 éves volt, amikor 1915. március 18-án kivégzőosztag elé állították. A fiatal férfi a mexikói forradalom legendás hadvezére, Pancho Villa oldalán harcolt, amikor a kormányerők fogságába esett. A rögtönítélő bíróság ezután Moguelt mindenféle formális védelem és tárgyalás nélkül halálra ítélte árulás vádjával.
A kivégzés napján kilenc katona sorakozott fel Moguellel szemben, míg egy tiszt a közelben várakozott, hogy szükség esetén leadja az utolsó, bizonyosan halálos lövést. Ezután minden a „tervek szerint” haladt: a katonák vezényszóra rálőttel Moguelre, akinek testét kilenc puskagolyó találta el. Ezután a tiszt közelebb lépett az akkor már földön fekvő férfihez és közvetlen közelről egy jól irányzott „kegyelemlövést” küldött a fejébe.
A kivégzőosztag ezután sorsára hagyta a „holttestet”, amely azonban hamarosan megmozdult és mászni kezdett. A csodával határos módon még mindig életben és tudatánál lévő Moguel sikeresen elvánszorgott egy három utcányira lévő templomba, ahol a helyi plébános ápolta, míg újra lábra nem tudott állni.
A nem mindennapi gyógyulása természetesen komoly hírnevet szerzett a mexikói forradalmárnak. Moguelt hamarosan már mindenki csak úgy ismerte, mint „El Fusiliado”, vagyis „A Kivégzett”. 1937-ben szerepelt a híres amerikai műsorvezető, Robert Ripley Hihetetlen, de igaz című rádióműsorában. Az akkor készült képek révén pedig már az egész világ megismerhette El Fusiliado bizarr történetét.
Bár elszenvedett sebesülései alapján ez szinte hihetetlen (az utolsó lövés az egész arcát átszakította), de Moguel igen szép kort élt meg. 85 éves korában hunyt el mexikói otthonában, 1975-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap