A történelem 9 botrányhősnője, aki megváltoztatta maga körül a társadalmat
2018. június 25. 16:13 Múlt-kor
Korábban
Luisa Casati márkiné
„Élő műtárgy akarok lenni” – jelentette ki az olasz örökösnő és hedonista Luisa Casati márkiné, és extravagáns, dőzsölő életével valóra is váltotta célkitűzését. A kortársai körében igen nagy csábító hírében álló asszony több művész múzsája is volt, közéjük tartozott Giovanni Boldini, Paolo Troubetskoy, Romaine Brooks, de még az olasz futurizmus atyja, F.T. Marinetti is. E művészek szívesen festették meg Casatit, aki rendszerint jókedvűen vendégelte meg őket Capri szigetén található házában.
Mi állt Casati páratlan vonzerejének hátterében? A beszámolók szerint nem feltétlenül szépsége, sokkal inkább bőkezű természete és arisztokratikus különcsége. Több mint 180 centiméter magas volt és igen vékony, amely tulajdonságok korában nem számítottak általánosan kívánatosnak. Tűzvörös haja, fehérített bőre és hosszú műszempillái bársonyos ruhakölteményeivel és luxuskiegészítőivel együtt (háziállatként tartott gepárdjai, vagy ékszerként hordott élő kígyói) mind a férfiak, mind a nők tekintetét rabul ejtették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.