A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig befolyásos Muszlim Testvériséget
2021. március 22. 17:38 Paul Skates
Korábban
Reformerek kora
Az iszlám világ reformjának és megújulásának első hulláma a 19. század második felétől élénkült meg, s alapvetően a „pániszlamizmus” és a konzervativizmus talaján állt, de célja volt a gazdaság nyugati minták alapján történő megreformálása és az iszlám hagyományok gyakorlatának megváltoztatása − sőt esetenként hatókörének leszűkítése is. Az egyik legjelentősebb képviselője az 1838-ban egy kabuli családban született Dzsamál ad-Dín al-Afghani volt.
1868-ban − amikor a brit hadsereg elleni felkelések megsokszorozódtak − el kellett hagynia Afganisztánt, mivel a gyarmati hatalmak attól tartottak, Afghani prédikációi erősítik és táplálják a lázadásokat. Még Párizsba száműzve is folyamatosan prédikált, hogy megtalálja útját a Koránhoz, amely az ő szemében az egyetlen út volt a muzulmán világ megreformálásához.
Emellett azonban nyitott volt arra is, hogy a muszlim gondolkodásba integráljon minden olyan politikai és tudományos ismeretanyagot, amelyről azt feltételezte, hogy elősegítheti az umma (az iszlám nemzet) fejlődését.
Afghani leghíresebb utóda, a brit gyarmatok számát csökkenteni és muzulmán országokat egyesíteni igyekvő Mohamed Abdou volt, aki Franciaországban ismerkedett meg mesterével. Az iszlám szigorúsága és zárkózottsága ellenére Abdou Riszálat at-Tawhíd (Az egyistenhit levele) című művében meglehetősen modern hozzáállásról tett tanúbizonyságot: úgy vélte, hogy az iszlám hit és a nacionalizmus összeegyeztethető.
A 20. század elején az iszlám vallás helyzete paradox volt. A muzulmán világ egy intellektuális pezsgésen ment keresztül, a legbefolyásosabb teológusok a Próféta üzenetét igyekezték modernizálni és reformokkal élénkíteni, ugyanakkor kínosan ügyeltek arra, hogy az alapvető mondanivalóján ne változtassanak.
Az iszlám egyáltalán nem nevezhető központi vallásnak abban az értelemben, ahogy a római katolikus vallás. A politikai vagy intézményesült iszlám csupán az Oszmán Birodalom idején alakult ki − ez pedig máig érzékeny téma a szunnita világban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap