A történelem viharaiban is a magyar irodalom őrangyala maradt Hatvany Lajos
2022. január 12. 11:22 Múlt-kor
Hatvany Lajosról a hatvani cukorgyár, a Nyugat folyóirat és Ady Endre is eszünkbe juthat. Báróként nemcsak a magyar irodalom legnagyobb mecénása volt, hanem a világirodalom művelt ismerője, és a kortárs költők tehetségének éles szemű felismerője is. A 61 évvel ezelőtt, 1961. január 12-én elhunyt Hatvany gazdag életművet hagyott maga után.
Korábban
A „cukorbáró”
A hatvani cukorgyáros Deutsch család leszármazottjaként nemcsak gazdag, de a kultúra felvirágoztatásához tevékenyen hozzájáruló családba született.
Az 1880-ban született Lajosról hamar kiderült, hogy nem lesz belőle cukorgyáros, de fiútestvéreinek köszönhetőn nem is nehezedett rá a családi cég vezetésének terhe. Ugyanakkor nem ő volt az egyetlen, aki a kulturális és művészeti élet terén is maradandót alkotott.
Testvére, Hatvany Sándor Ferenc a századelő egyedi látásmóddal rendelkező festőművésze, műgyűjtője és művészeti szakértője volt. Öccsük, Bertalan pedig a cég gazdasági irányítása mellett orientalistaként – azaz a keleti kultúrák és nyelvek kutatójaként – nemzetközi hírnévre tett szert és emellett szintén támogatta a modern magyar költészetet.
Hatvany Lajos egyetemi tanulmányait Freiburgban kezdte meg, de megjárta Angliát és Franciaországot is, 1904-ben viszont már Magyarországon doktorált. Az irodalomtörténész-professzor Gyulai Pállal került kapcsolatba, aki nagy hatást gyakorolt rá, és ekkoriban ismerkedett meg Ady Endre költészetével is.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Új hangja és friss szellemisége miatt könyvei nagy feltűnést keltettek. A személyes ízlés joga, az impresszionista kritika jellemezte gondolkodásmódját. A kezdetektől publikált a Nyugatban, majd a részvények felét megvásárolva könyvkiadót is szervezett mellé. A tartalmi kérdésekben Osvát Ernővel nem jutottak kompromisszumra, ezért Hatvany otthagyta a lapot, de Adynak továbbiakban is a mecénása maradt.
Székely Aladár fotója a mecénásról (1910-es évek)
1917 és 1919 között a Pesti Napló modernizációját tűzte ki céljául, és ezzel megalapozta, hogy az újság később – Miklós Andor tulajdonába kerülve – az Est-lapok egyik alappillére legyen. Ebben az időszakban erősödött a lap irodalmi arculata és sokkal frissebben reflektált a napi eseményekre is.
Nem álltak távol tőle a közéleti kérdések sem. Az első világháború idején Ady Endre oldalán a demokratikus forradalom szükségességét hirdette. Az őszirózsás forradalomban Károlyi Mihály mellett – a Nemzeti Tanács vezérkarának tagjaként – főszerepet vállalt. A Tanácsköztársaság helyett azonban az emigrációt választotta, 1919-ben Bécsbe utazott. Külföldről egyszerre tiltakozott Trianon és Horthy hatalomra kerülése ellen.
Bécsben támogatta a magyar emigráció politikai tevékenységét. A megsebzett ország című könyvében Magyarország történelmét írta meg, ám a mű ellentmondásos fogadtatást kapott, és volt, aki nemzetellenesnek minősítette. Közben regényeket írt, például a hazai nagypolgárság világát bemutató, önéletrajzi ihletettségű Urak és emberek című művét 1927-ben.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Tudta-e, hogy...?](/ih0Ax/label/.cut-640x400/537.jpg)
Tudta-e, hogy...?
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- 10 tény a borotválkozás történetéről
- 10 tény Picassóról
- 10 elképesztő történet kémekről és hírszerzőkről
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)