A Titanictól Dunkerque-ig – Charles Lightoller nem mindennapi élete
2017. augusztus 8. 14:09
Korábban
Két világháború hőse
A Titanic katasztrófája nem ijesztette el a tengertől Lightollert. Az első világháború idején a HMS Garry parancsnokaként szolgált és derekasan kivette részét a harcokból. Legjelentősebb haditette az volt, amikor hajója orrával nekiment egy német tengeralattjárónak, hogy így elsüllyessze azt. Az eset után a kapitányt kitüntették, igaz a hősies történetet beárnyékolja egy hivatalosan sosem bizonyított pletyka, miszerint a Garry legénysége lemészárolta a német U-boot túlélőit.
A világháború után vissza akart térni a kereskedelmi hajózás világába, de hamarosan szembesülnie kellett azzal, hogy hasonlóan a Titanic többi tengerész túlélőjéhez, őt is sújtja a tragikusan járt hajó hírének „átka”: sem előléptetésben, sem új álláslehetőségben nem reménykedhetett. Visszavonulása után fogadósként, farmerként és feleségével közösen ingatlanosként tevékenykedett, valamint a ‘30-as években megírta emlékiratait is. Teljesen persze sosem szakadt el a tengertől és egy saját motoros jachtot vásárolt magának, amelyet Sundowner névre keresztelt.
A második világháború idején, már jócskán a hatvanas éveiben járva, még egy alkalommal részt vett a világtörténelem egyik sorsdöntő momentumánál. 1940-ben a félelmetes német hadigépezet néhány hét alatt elsöpörte Franciaországot, amelynek során mintegy 400 ezer brit és francia katona esett csapdába a tengerparti Dunkerque városa közelében.
A nyugati szövetségesek számára létfontosságú volt, hogy a kontinensen rekedt hadsereget kimentsék a németek szorításából, így május végén elindult a Dinamo névre keresztelt hadművelet, amelynek során a brit polgárok példátlan összefogása révén szinte minden mozdítható vízi jármű útra kelt a La Manche túloldalára, hogy aztán katonákkal megpakolva térjen vissza.
Lightoller maga is Dunkerque felé vette az irányt és összesen 130 katonát zsúfolt a Sundowner kabinjába és fedélzetére. Ezután kitérő manőverek sorával sikeresen elkerülte a német légierő, a Luftwaffe támadásait és végül biztonságban hazaszállította a kimentett katonákat.
A kalandos életű Charles Lightoller végül 1952-ben, 78 éves korában hunyt el londoni otthonában, a „Nagy szmog” idején. Minden bizonnyal az ő alakja inspirálhatta a közelmúltban a mozikba kerülő Dunkirk című film Mr. Dawson nevű karakterét is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap