A szófukar Washingtontól a frappáns Reaganig – hét híres USA-elnöki beiktatási beszéd
2017. január 20. 08:25 Fekete István
Korábban
A leghumorosabb
A beiktatási beszéd a hivatalba lépő amerikai elnök hitvallásának terjedelmes megnyilvánulása. Retorikailag általában jól megszerkesztett, lelkesítő, és a legtöbbször használt szavakban (nemzet, Isten, haza) pontosan tetten érhetők a program fundamentumai. Ezekből a beszédekből csupán egy valami hiányzik: a humor. Ezt Paul Boller történész is megerősítheti, aki miután végigrágta magát az összes beszéden, arra a felismerésre jutott, hogy a hivatalos átiratokban egyetlen olyan sor sincsen, amely a mosoly leghalványabb jelét csalná az olvasó arcára – a közönségről már nem is beszélve. Egy valaki talán mégis kilóg a sorból: ő nem más, mint a holland származású, az ellenfelei által az 1837-es gazdasági válság félrekezelése miatt csak Martin Van Ruinnak (jelentése: rom, romlás) nevezett Martin Van Buren. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a jogász végzettségű, már az Egyesült Államok polgáraként született Van Buren „történelmi tette” egy elszólásnak köszönhető. Van Buren a következőket mondta 1837. március 4-én: „az amerikai forradalom eggyé forrt bennünket születésem idején; s miközben a legnagyobb tisztelettel végignézek ezen az emlékezetes pillanaton (…)”. Van Buren itt nyilvánvalóan az amerikai forradalom magasztos pillanatára utalt, de a meglepett közönség számára úgy tűnt, mintha az elnök saját születését dicsőítette volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap