A spagettitől a vadnyugatig: Claudia Cardinale több évtizedes tündöklése

Francia Tunéziából Olaszországba

A szicíliai apától és francia anyától származó, eredeti nevén Claude Joséphine Rose Cardin ugyanis Tunisz városában született, amely az 1930-as években francia protektorátus volt. Apjától némi szicíliai olaszt magára szedett, de anyanyelve a francia volt. Claudia tanárnak készült, ám élete váratlan fordulatot vett, amikor 1957-ben megnyerte az olasz Unitalia Film által Tunéziában szervezett szépségversenyt.

A „Tunézia legszebb olasz lánya” címmel kitüntetett fiatal lány élete egy csapásra a feje tetejére állt.  A szépségverseny nyertese ugyanis a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválra utazhatott, ahol a feltűnő szépségű Claude Joséphine-re, akiből nemsokára Claudia lett, felfigyeltek az olasz filmesek, és nem sokkal később apróbb filmszerepeket adtak neki. 

Claudia Cardinalénak azonban nyelvi nehézségei támadtak, kis túlzással törte az olaszt, és a hirtelen jött rivaldafény mellett egy súlyos magánéleti teherrel is meg kellett küzdenie. A fiatal lány 17 éves korában egy nálánál tíz évvel idősebb francia férfival keveredett zűrös viszonyba, és teherbe esett tőle (egyes források szerint Claudia erőszak áldozata lett). A férfi nem vállalta a gyermeket, a kétségbeesett, depressziós, fiatal nőn végül Franco Cristaldi, a Vides Cinematografica olasz filmstúdió vezetője segített, aki Londonba csempészte ki Cardinalét, azzal a fedősztorival, hogy a színésznő angol tanulás céljából utazott a brit fővárosba.

Claudia Londonban szülte meg fiát, Patrickot. Cristaldi ötlete bevált, az olasz sajtó sokáig nem tudott a gyermekről, illetve a fiút egy ideig a színésznő öccsének hitték. Claudia hálából több évre aláírt a Vides Cinematograficának. Cristaldi adoptálta Patrickot, és 1966-ban Las Vegasban Cardinale tudta nélkül megszervezte esküvőjüket. A színésznő 1975-ig élt együtt Cristaldival, aki Cardinale visszaemlékezései szerint a „családi kasszába” tette az színésznő által megkeresett jövedelmet. 

Csak 1963-ban hallhatták először olaszul

Claudiát kezdetben „szinkronizálni kellett”, ugyanis erős francia akcentussal ejtette ki az olasz szavakat. Bár filmes karrierje az 1958-as Goha című alkotással kezdődött, a publikum csak Federico Fellini 1963-as Oscar-díjjal jutalmazott, „Nyolc és fél” című filmjében hallhatta először a színésznő férfi szíveket megdobogtató hangját.

Fellini mellett a másik olasz filmrendező, a neorealizmus másik nagymestere, Luchino Visconti is sokat tett azért, hogy a szexszimbólummá váló Cardinale egyben komoly színésznővé is érjen. Cardinale szerint a két olasz rendező olyan volt, mint a tűz és a víz, amíg Visconti mindent apró részletekig kidolgozott, és a filmjelenetek úgy kezelte, mintha egy színházi darabot rendezett volna, addig a színésznő szavaival élve: „Federico improvizált”.

Cardinale Visconti rendezésében olyan filmeket jegyzett, mint a „Rokkó és fivérei” (1960) vagy „A Párduc”, amelyet szintén 1963-ban, a Nyolc és féllel párhuzamosan forgatott. A két rendező alaposan próbára tette a színésznőt, ugyanis Fellini szőkén, míg Visconti gyönyörű fekete hajkoronájával akarta a kamerák előtt látni Claudiát. „Minden második vagy harmadik héten meg kellett változtatnom a hajam színét” – emlékezett vissza a színésznő a sűrű, 1963-as évre, amelybe még egy közönségsikert aratott vígjáték, a Blake Edwards rendezte, „A Rózsaszín Párduc” forgatási munkálatait is bele kellett illesztenie. A több mint 130 játékfilmből, amelyekben szerepet vállalt, a művésznő „A Párducot” és a „Nyolc és felet” tartja a legjobb filmjeinek.

Nem jött be neki Hollywood

A gyönyörű Claudiára Hollywoodban is felfigyeltek. Richard Brooks 1966-os „Szerencsevadászok” című westernfilmje, amelyben Cardinale egy elrabolt feleség szerepét játszotta, óriási sikert aratott Amerikában. Egy másik westernben, a honfitársa, Sergio Leone rendezte, 1968-as „Volt egyszer egy Vadnyugat” című filmben Henry Fonda és Charles Bronson mellett alakított emlékezeteset. Bár Leone „spagettiwesternje” a műfaj egyik klasszikusává emelkedett, Amerikában nem aratott egyöntetű sikert. Cardinale sem találta a helyét Hollywoodban. Bár marasztalták, ő túl európainak érezte magát a tengerentúlon, és inkább hazatért az öreg kontinensre.

A színésznő munkáját a szakma rengeteg rangos díjjal jutalmazta. Az 1993-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Oroszlán-életműdíjat, 2002-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-életműdíjat vehetett át. „Nagyon szerencsés vagyok, hiszen remek rendezőkkel dolgozhattam együtt!” – nyilatkozta a művésznő, aki még nem vonult vissza, és egy jelenleg futó „Bulle” című televíziós sorozatban látható a képernyőkön. Cardinale jelenlegi küldetését a következőképpen látja: „Imádok fiatal, első filmes rendezőkkel dolgozni. Nagyon fontosnak tartom.”

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­tél
Múlt-kor magazin 2020

• Zsófia főhercegné és Sisi
• Mátyás király anyja és feleségei
• Özvegysorsok a XVIII. században
• Elizabeth Taylor 40. születésnapja Budapesten
• Hét híres diktátor gyermekei
• A brit királyi család rettegett anyósai
• A Roosevelt-ház asszonyai
• Az utolsó cárnék
• A trompe l’oeil, a megtévesztés művészete