Hiába III. Károly minden erőfeszítése, háborút okozott a Pragmatica Sanctio
2021. április 19. 15:32 MTI
Háromszáznyolc éve, 1713. április 19-én hirdette ki III. Károly Habsburg-házi német-római császár és magyar király a Pragmatica Sanctiót („gyakorlati rendezést”), amely kimondta: a birodalom országait „indivisibiliter ac inseparabiliter”, azaz oszthatatlanul és elválaszthatatlanul nőágon is örökölni lehet, így kerülhetett Károly halála után a trónra leánya, Mária Terézia.
Korábban
A birodalom öröklési rendjéről már tíz évvel korábban, 1703-ban született egy titkos megállapodás, a Pactum Mutuae Successionis. A spanyol örökösödési háború idején spanyol királlyá választott Károly és testvére, I. József között létrejött egyezség leszögezte: a dunai monarchia országai oszthatatlan egységet alkotnak. I. József, aki 1705-ben került az osztrák trónra, 1711-ben váratlanul meghalt, így a Habsburgok valamennyi országa és tartománya a spanyol tróntól végül eleső Károlyra szállt.
Az öröklés helyzete azonban nem rendeződött megnyugtatóan: József után csak két lány maradt, magának Károlynak pedig – addig legalábbis – nem született gyermeke, így reális volt az esély arra, hogy a dinasztia férfiágon kihal. A horvát rendi gyűlés a még eleven török veszély árnyékában, félve a birodalom szétesésétől, 1712-ben a magyar országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül elismerte a leányági örökösödést.
Károly ezt kedvező jelnek vette, s 1713. április 19-én a bécsi Burgba összehívott miniszterei és titkos tanácsosai előtt ismertette az 1703-as szerződést, amelyet a leányági örökösödéssel bővítettek ki. A rendelkezések szerint az elsőszülött lányok közül Károly (akkor még meg sem született) lányai élveznek elsőbbséget, utánuk következnek I. József, majd apjuk, I. Lipót lányai. A Pragmatica Sanctio volt az első hivatalos dokumentum, amelyben a Habsburg Monarchia mint egész (totuum) említtetett.
Károlynak 1716-ban fia született, aki néhány hónap múlva meghalt, a következő évben aztán világra jött Mária Terézia, 1718-ban pedig Mária Anna. Ettől kezdve a császár egész politikája az új öröklési rend elismertetésére irányult, ami az örökös tartományokban 1720-ban történt meg.
Erdélyben 1722-ben, majd Magyarországon 1723-ban iktatták törvénybe a Pragmatica Sanctiót, ugyanezt Németalföldön 1724-ben, az olasz tartományokban pedig 1725-ben tették meg. Károlynak nemzetközi téren még nagyobb nehézségekkel kellett szembenéznie, de jelentős áldozatok és engedmények árán sikerült elérnie, hogy az európai hatalmak garantálják Mária Terézia trónöröklési jogát.
Károly 1740-ben bekövetkezett halála után így elvileg biztosítottak voltak az uralkodás feltételei, a gyakorlat azonban másként festett. Az egyezmények dacára sem Franciaország, sem Bajorország, sem Poroszország nem ismerték el Mária Terézia jogait, így kirobbant a nyolc évig tartó osztrák örökösödési háború.
A háborút lezáró béke elismerte a Pragmatica Sanctiót, az uralkodónő megtartotta trónját, de birodalma egyik leggazdagabb tartományát, Sziléziát át kellett engednie II. Frigyes porosz királynak.
A magyar rendek a Pragmatica Sanctio 1723-as megszavazásával elfogadták, hogy a Habsburg-ház leányágon is örökölheti a magyar trónt, valamint az ország el nem választható módon kapcsolódik a dinasztiához és a birodalomhoz. A döntés szolgált alapul az 1867-es kiegyezésnek is, így újabb kétszáz évig, az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as felbomlásáig összekapcsolta Ausztria és Magyarország sorsát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap