A pilótafeleségek nem örültek a légiutas-kísérők megjelenésének
2020. március 26. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Veszélyes vécék
A légitársaságok az 1930-as és 1940-es években még nem feltétlenül egymással, sokkal inkább a vasúttal versenyeztek az utasokért.
A vasút biztosította a kényelmet, a biztonságot, és ekkoriban még nagyjából hasonló belföldi menetidőket is. Ez az oka többek között annak, hogy a korabeli utasszállító repülők a vasúti kocsik utastereit utánozták.
Habár a légitársaságok esküdöztek a biztonságukra, a repülés ekkoriban még jóval kockázatosabb vállalkozás volt, mint ma.
Ha napjaink légi forgalmára vetítenénk az 1929-es baleseti arányt a légi közlekedésben, évente 7000 utas veszítené életét csak az Egyesült Államokban.
A korabeli repülőgépek megbízhatatlanságát jól tükrözi, hogy a korai légiutas-kísérők még maguknál hordták az adott repülőútnak megfelelő vasúti menetrendet is arra az esetre, ha a gép valamilyen okból nem tudna felszállni.
Ilyen esetekben szintén az ő dolguk volt a felháborodott utasokat a legközelebbi vasútállomásra kikísérni.
Az 1930-as években a British Airways rendszerében lévő Empire-osztályú repülőgépek már három mosdóval voltak felszerelve, azonban a dolgozók – így a stewardessek is – tudták, jobb, ha az ember inkább nem próbálja meg használni őket.
Gyakori volt ekkoriban az is, hogy az utasoknak oxigénpalackra volt szükségük a légzéshez a nagy magasságokban.
A modern, túlnyomásos kabinokkal az 1930-as években még csupán kísérleteztek a mérnökök, így a korabeli utasszállítókon a hirtelen nagy magasságváltozás akár be is szakíthatta az utasok és a személyzet dobhártyáit. A „légibetegség” esetére előkészített tálak szerencsére minden ülés alá oda voltak készítve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap