A Papin nővérek rejtélyes horrorgyilkossága, amely máig izgalomban tartja a kutatókat
2017. július 4. 15:02
Korábban
…és ami utána következett
Christine és Lea természetesen azonnal börtönbe került, és valószínűleg életükben először elválasztották őket egymástól, minthogy külön cellákba kerültek. Egy alkalommal amikor lehetőséget adtak nekik, hogy találkozzanak, Christine azonnal Lea karjaiba vetette magát és a kettejük által váltott szavakból arra következtettek, hogy a testvérek szexuális kapcsolatot is folytattak egymással.
Néhány hónappal később Christine az őrültség jeleit kezdte mutatni, amikor is megpróbálta kinyomni saját szemeit, mire őrzői kényszerzubbonyt adtak rá. Ezt követően a lány igyekezett azzal védekezni, hogy a gyilkosságot egy ehhez hasonló elmeállapotban követte el, így a bűncselekmény lényegében betegségének következménye volt.
Az eset hatalmas vihart vert a francia közvéleményben. A per eseményeit tömegek követték mohó figyelemmel, míg a baloldali, forradalmi érzelmű értelmiség Jean-Paul Sartre és Jean Genet vezetésével úgy értelmezték az eseményeket, mint az elnyomott, rossz körülmények közé kényszerített munkások lázadását gazdag uraikkal szemben.
Az ítélet végül 1933 szeptemberében született meg. A bíróság kimondta, hogy a gyilkosság értelmi szerzője Christine volt, aki teljesen a befolyása alá vonta húgát, Leát. Az indoklás szerint Lea személyisége ekkor már nem volt több, mint Christine személyiségének a kiterjesztése. A gyilkosság okaként egy kicsinyes nézeteltérést neveztek meg, amely Christine és Madame Lancelin között alakult ki. Bár az ítélet meghozatalánál elvileg figyelembe vették a testvérek elmeállapotát, családi hátterét és az apjuk által elszenvedett bántalmazásokat, Christine-t végül halálra ítélték, míg Lea börtönbüntetést kapott.
Hamarosan Christine büntetését életfogytiglani börtönre enyhítették, a lány azonban nem tudott megbírkózni testvére hiányával. Egyre inkább depresszióba merült, nem evett, a korábbiakhoz hasonló őrült rohamai pedig csak szaporodtak. Christine fokozatosan teljesen elgyengült és végül 1937-ben a börtönben halt meg.
Lea 1941-ben szabadult fogságából és egyes források szerint hamis személyazonossággal egy hotelben kezdett dolgozni Nantes városában. Sokáig úgy vélték, hogy 1982-ben halt meg, de ezt nemrégiben egy Claude Ventura nevű filmrendező kétségbe vonta. A Papin testvérekről készített dokumentumfilmjében azt állította, hogy 2000-ben megtalálta az akkor 90. életévében járó Leát, aki egy szociális otthonban élt. A filmben bemutatott asszony agyvérzést szenvedett, ezért részlegesen lebénult, illetve elvesztette beszédkészségét. Ventura szerint Lea végül 2001-ben hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap