A pápa sem tudott békét teremteni Imre király és lázadó öccse, II. András között
2020. november 30. 14:55 Németh Máté
Korábban
A testvérharc első felvonása
III. Béla az ötvenedik évéhez közeledve 1196. április 23-án meghalt, a korona pedig minden komolyabb nehézség nélkül Imrére szállt. A következő évben azonban András már hatalmi igényekkel lépett fel testvérével szemben, megkezdődött hát az évekig tartó testvérháború.
András a keresztes hadjáratra kapott tetemes pénz felhasználásával támogatói kört tudhatott maga mögött, ennek segítségével pedig jó eséllyel követelte bátyjától az általa korábban irányított hercegséget a délvidéken. Miután Imre egyértelművé tette, hogy nem hajlandó királyságát és hatalmát ily módon megosztani, öccse 1197-1198 körül fegyverrel támadt rá.
A stájer herceg, Lipót támogatását is bíró fiatalabb fiú sikerének köszönhetően az ország egy része az ő fennhatósága alá került. Az immár egy egész tartomány felett uralkodó András azonban nem érte be ennyivel. A testvérétől eltérően megnyerő modorral megáldott András igen nagy népszerűséget szerzett mind világi, mind egyházi körökben, amiben persze nem volt elhanyagolható a herceg anyagi természetű nagyvonalúsága sem.
Imre ezzel szemben zárkózottabb és hirtelen haragú volt, s - mint kiderült - udvarában több olyan főúr is "szolgált", akiket testvére megnyert magának. Horvátország és Dalmácia megszerzése után András gyakorlatilag független uralkodóként működött a hercegség területén. Ebben a helyzetben a király egyre tehetetlenebb volt, ezért úgy döntött, hogy külső segítséggel próbálja megoldani a kellemetlen családi problémát.
Imre a pápa ajtaján kopogtatott és sikerrel járt: megszerezte III. Ince támogatását. Az ekkor még az országos belügyekben is befolyásos Szentszék vezetője 1198-ban megintette Andrást, miszerint testvére ellen lázad ahelyett, hogy teljesítené fogadalmát.
Fel is szólította, hogy kezdje meg jeruzsálemi útját, a nagyobb nyomaték kedvéért pedig hozzátette: ha ezt továbbra is bojkottálja, kimaradhat a további öröklésből, azaz Imre után - ha annak nem születne fiúgyermeke - sem kaphatja meg a trónt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap