A nők, akik a hatalom szálait mozgatták az Oszmán Birodalomban

Köszem szörnyű halála

A birodalmi hierarchiában egy nő által betölthető legmagasabb pozíció az anyaszultána,vagy ahogy a 16. század közepétől nevezték, a válide szultána rangja volt. Feladata nemcsak arra szorítkozott, hogy a háremben fegyelmet tartson, hanem a birodalom irányításában is elsődleges szerepet kapott, főként, ha az új szultán még nem volt nagykorú.

Az első nő, akit hivatalosan is kitüntettek a válide címmel, II. Szelim felesége, Nurbanu volt, aki eredetileg Cecíllia névvel látta meg a napvilágot egy velencei patrícius, Niccoló Venier, Párosz ura és Violante Baffo házasságon kívül született gyermekeként. Amikor Hayreddin Babarossa 1537-ben elfoglalta Párosz szigetét, a tizenkét év körüli kislány fogságba esett, és ajándékként Szulejmán elé vitték, aki pedig fiának, a leendő II. Szelim szultánnak (1566–1574) ajándékozta. Miután a herceg kedvencévé vált, Cecília felvette a Nurbanu nevet, 1546 júliusában egy fiúgyermeknek adott életet, és áttért az iszlám hitre.

A kor velencei diplomatái, a bailók, többször utaltak rá, hogy Nurbanunak hatalmas befolyása volt az oszmán politikára, és tekintélyét anyaszultánaként is megtartotta. Amikor III. Murád trónra lépett (1574), a velencei származású válide szultána továbbra is erős kézzel fogta a gyeplőt, és tanácsokkal látta el fiát minden politikai döntés során. Ami a külkapcsolatokat illeti, amennyire csak lehetett, igyekezett elkerülni az összetűzéseket a Velencei Köztársasággal, azonban Ciprus megszállását és a lepantói csatát nem tudta megakadályozni.

A sorsdöntő csatát követően azonban döntő szerepet játszott az 1573. március 7-én, Velence és Konstantinápoly között köttetett békeszerződés tető alá hozásában. Velencén kívül több itáliai városállammal is kapcsolatban állt, amelyek mindegyike nagyhatalmú partnerként és közvetítőként tekintett rá. 1580-ban Medici Katalin, III. Henrik francia király édesanyja is hozzá fordult, hogy közbenjárását kérje a két ország között lejáró egyezmények megújításában. Befolyása azonban élete utolsó éveiben – az udvari intrikáknak és féltékenységnek köszönhetően – nagymértékben csökkent.

Az utolsó nagy formátumú válide szultána a görög származású Köszem (eredeti nevén Anasztázia), I. Ahmed (1603-1617), III. Mehmed fiának felesége volt. Köszemnek sikerült sógora, Musztafa örökösödését feltételekhez kötnie, miközben a korrupciót és saját személyes befolyását kihasználva biztosította a túlélést fiai, Ibrahim és Murád számára. Bár 1603-ban eltörölték a testvérgyilkossági törvényt, fennállt a veszélye, hogy újra bevezetik, ami könnyedén a nemzetség eltűnéséhez vezethetett volna. Ráadásul még mindenkiben élénken élt III. Mehmed 1595-ös trónra kerülésének emléke, amikor is 19 trónvárományos holttestét vitték el a palotából, akik a testvérgyilkosság áldozatai lettek.

I. Ibrahim trónra lépésével (1640) az Oszmán Birodalom történetének egyik legőrültebb uralkodója vette át a hatalmat. A különféle elmezavarok, amelyek számos herceget és szultánt gyötörtek II. Szelimtől kezdve (akinek állandó jelzője a Korhely, azaz részeges, iszákos volt) sokkal inkább a folyamatos és embertelen udvari rivalizálással, mintsem a vérfrissítés hiányával voltak magyarázhatók.

Szemben a nyugati királyságokkal, amelyekben a házasságok elsősorban a szűk királyi családon belül köttettek, az oszmán uralkodókat csak némi túlzással lehet töröknek nevezni: a legkülönfélébb helyekről érkező feleségek mindig hozzájárultak a család vérfrissítéséhez. Egy 20. század elején végzett kutatás szerint V. Mehmed (1909–1918) ereiben csak egymilliomod rész volt török vér.

I. Ibrahim elmozdítását és kivégzését követően (1648. augusztus 8.) kétségbeesett harc vette kezdetét Köszem és Turham Hatidzse, az új szultán, IV. Mehmed édesanyja között, amelyből az utóbbi válide szultána került ki győztesen. Köszem, I. Ibrahim és IV. Murad édesanyja örökre elvesztette hatalmát, és végül életével is fizetnie kellett. 1651-ben ruháitól és ékszereitől megfosztva, lábánál fogva vonszolták, majd egy baltára csavart kötéllel megfojtották.

1656. szeptember 15-én IV. Mehmed (1648–1687) – pontosabban anyja, Turhan Hatidzse – nagyvezírré nevezte ki az energikus Mehmet Köprülüt, miután kiderült, a szultán alkalmatlan a birodalom vezetésére. Ezzel több mint húszéves politikai konszolidáció vette kezdetét, és az Oszmán-ház presztízse helyreállt. Mindez – a birodalom történetében nem először – egy nő megfontolt, bölcs döntésének volt köszönhető.

1. Nők Szultanátusa
2. A selyemzsinór hatalma
3. Köszem szörnyű halála

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Múlt-kor történelmi magazin

• Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
• Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
• Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
• A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
• Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról