A nap, amikor az emberiség átlépett az űrkorszakba
2017. október 4. 17:59 MTI
60 évvel ezelőtt, 1957. október 4-én lőtték fel az első műholdat az egykori Szovjetunióban. A mindössze 83,6 kilogrammos, 58 centiméter átmérőjű műszer fellövése jelentette a szovjet űrkorszak kezdetét. Ezt annak idején a nyugati szakemberek is elismerték.
Korábban
Az American Aviaton repülési magazin 1957-ben így lelkesedett: „A szovjet műhold fellövése nemcsak hatalmas tudományos eredmény volt, hanem az egész világtörténelem egyik legnagyobb eseménye”.
1957. október 4-én a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból, moszkvai idő szerint 22 óra 28 perckor indították útjára az oroszul szputnyiknak nevezett eszközt, amely 1440 fordulatot tett meg a Föld körül és 1958 január 4-én, 92 napi működés után elégett az atmoszférában.
Az október 4-i fellövés után egy hónappal már Lajka kutyával a fedélzetén indult az űrbe 55 évvel ezelőtt a szovjet Szputnyik-2 műhold. A híres eb azonban - mint azt a kísérletben közreműködő tudós 2002-ben elárulta - néhány órával a fellövés után a túlmelegedett kabinban elpusztult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap